Belföld

Több mint negyedmillió üres konzultációs ív gyűlt már össze

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Konzultációgyűjtési akciójáról tartott sajtótájékoztatót az aHang és az Egységes Diákfront (EDF) a Szikra Mozgalommal kiegészülve. Bejelentették: több mint negyedmillió példány érkezett már be, de a gyűjtést január végéig folytatják, ezt követően egy országjárás során mutatják be eredményeiket.

A magyar kormány szuverenitásról beszél több millió kinyomtatott íven, több millió plakáton, és közben a magyar pedagógusok szuverenitását egy brüsszeli papírtól teszik függővé. Ilyen egy jogállamban nem létezik

– fogalmazott Perlaki-Borsos Noel, az EDF elnökségi tagja a hétfői sajtótájékoztatón. Az októberben bejelentett akció a 7igenes népszavazás levezénylését követően, a kormány által indított szuverenitásvédelmi nemzeti konzultációra fókuszált. A cél egymillió üres ív összegyűjtése, „hogy megmutassuk a hatalomnak, hogy valódi kérdésekben szeretnénk párbeszédet folytatni, nem demagóg propagandakérdésekben” – mondta el Szalóki Viktor. Az aHang szóvivője megosztotta a gyűjtés jelenlegi állását is:

több, mint negyedmillió konzultációs ív érkezett be eddig országszerte a gyűjtőpontokra.

Adrián Zoltán / 24.hu Szalóki Viktor

Szalóki kiemelte, hogy a kampány még nem ért véget, január 31-éig folytatják a gyűjtést, a kitöltetlen ívek leadásának módjáról a 7igenes népszavazás honlapján találhatók információk. Itt az is nyilatkozhat leadási szándékáról, aki nem kapta meg, vagy már kidobta konzultációját – emelte ki. A szervezetek januárt követően országjáró roadshow keretében mutatják be eredményeiket, ahol az oktatás mellett például a lakhatásról, az egészségügyről és az önkormányzati választáshoz közeledve valódi helyi problémákról akarnak párbeszédet kezdeményezni az emberekkel.

A sajtótájékoztatót a tanári béremelés témájával folytatta Perlaki-Borsos Noel: „Az elmúlt hetek egyik legnagyobb híre volt, hogy a kormány megígérte a 32 százalékos pedagógus-béremelést. Ez az elmúlt évek oktatási mozgalmainak legnagyobb részsikere.

Ugyanakkor az utóbbi hetekben azt lehet látni, hogy a kormány visszatáncol a béremeléstől. Azt kezdjük észrevenni, hogy a béremelés szemfényvesztéssé változott. Ilyen viszont nincs. Nem vehetik el azt az eredményt, amiért közösen megküzdöttünk

– jelentette ki az aktivista. A Belügyminisztérium honlapján ugyanis az ígért 32 százalék már a béremelés átlaga helyett felső határként szerepel. „Ha minden így halad (…), akkor az az egész egy ordas nagy hazugság” – fogalmazott. Az EDF ezért szombaton 3 órára demonstrációt szervez a Belügyminisztérium elé – mint mondta, „most kell nyomást gyakorolni a kormányra, amikor meghozzák a döntést a pedagógusok béréről. Ha ezt nem tesszük meg, azzal az egész eddigi küzdelmünk feleslegessé válik.”

Adrián Zoltán / 24.hu Perlaki-Borsos Noel
Adrián Zoltán / 24.hu

Lapunk kérdésére Szalóki megosztotta, hogy január során további flashmobokkal, különböző akciókkal tervezik felhívni a figyelmet kampányukra, az emberek pedig a szombati demonstráció során is leadhatják a nemzeti konzultációs íveket. A szóvívő szerint a kormány plakátjai, hirdetései is napirenden tartják az ügyüket, a lapok leadása pedig új erőre kapott az ünnepeket követően.

Az akcióról itt írtunk bővebben:

Kapcsolódó
„A választ nem Orbán Viktortól kellene várnunk, hanem magunktól” – köztéri installációval zárnák le az üres nemzeti konzultációs ívek gyűjtését
Az aHang és az Egységes Diákfront nemzeti konzultáció gyűjtési akciójáról kérdeztük a szervezetek képviselőit és a leadópontnak jelentkezett üzlethelyiségek vezetőit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik