Belföld

Kuruzslásért ítéltek el 21 főt a szcientológusokhoz köthető több milliós szaunaterápiás kezelés ügyében

Kuruzslás vétsége miatt 21 emberre szabott ki felfüggesztett fogházbüntetést a Pásztói Járásbíróság. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a vádlottak – 11 férfi és 10 nő – egy Nógrád vármegyei székhelyű közhasznú cégként nyilvántartásba vett szervezet keretében fejtették ki tevékenységüket: díjazás ellenében gyógyszermentes alkohol- és kábítószer-elvonó programot biztosítottak, amely egy író és filozófus kutatásain alapult. Úgy tudjuk, hogy ez a program a szcientológusokhoz volt köthető.

A méregtelenítő programnak is nevezett kúra része volt egy mélyinterjú, szaunaterápia és kiegészítő, érintéses kezelési módok. Emellett a résztvevők vényköteles vitaminokat is kaptak, amelyek a dózisuk miatt vénykötelesek voltak.

Tájékoztatásuk szerint a program résztvevői 2013-ban több mint 4 millió forintot, 2014-ben csaknem 5 milliót, majd 2016-ban már 6 millió forintot meghaladó díjat fizettek a kezelésért. A vádirat szerint a program tartalma valójában egészségügyi szolgáltatásnak minősült, gyógykezelésnek és addiktológiai rehabilitációs tevékenységnek felelt meg, amelyre a szervezetnek nem volt engedélye.

A különböző, ,”specialistának” és ,”esetfelügyelőnek” nevezett munkakörben eljáró vádlottak valójában orvosi tevékenységet, illetve azt kisegítő munkát végeztek, megfelelő képesítés és engedély nélkül. A bíróság a büntetést tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben, a vádirati indítvánnyal egyezően szabta ki. A határozat még nem jogerős.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik