Belföld

Felfüggesztettet kértek egy ügyvédre, 100 milliót kértek a kedvező vallomásért

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetés elfogadása bírósági eljárásban bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival és ügyvédjével szemben, akik 100 millió forintot kértek egy kedvező vallomásért.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy felfüggesztett szabadságvesztést kértek az ügyvédre és a másik vádlottra is azzal, hogy az ügyvédet határozott időre tiltsák el az ügyvédi foglalkozástól.

A vádirat szerint előbb tanúként, majd gyanúsítottként hallgattak ki egy középkorú férfit a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalási ügyben. A férfi a gyanúsítotti kihallgatása során terhelő vallomást tett az ismerősére, aki szintén érintett volt az ügyben.

Az ügyészség 2022 februárjában emelt vádat az ügyben, amelyben mindkét férfi – több társával együtt – vádlott volt. Még a vádemelés előtt a férfi védőjeként bemutatkozó személy – aki ugyan ügyvédként dolgozott, de az ügyben védőként nem járt el – személyes találkozót kért az ismerős meghatalmazott védőjétől az eljárással összefüggésben.

ugyeszseg.hu

A két védő pár nappal később egy miskolci parkolóban találkozott egymással, ahol a férfi „ügyvédje” azt kérte a kollégájától, hogy sétáljanak az utcán, de a telefonját hagyja a kocsijában. Ezután az ügyvéd továbbította védence azon ajánlatát, miszerint a bírósági eljárás során hajlandó a korábbi vallomásait ismerőse érdekének megfelelően módosítani, ha kap érte 100 millió forintot.

A védő az ajánlatot továbbította, az ismerős pedig látszólag” elfogadta azt,  de azonnal feljelentést tett. A férfi ügyvédje és az ismerős később személyesen is találkoztak, ahol abban állapodtak meg, hogy előlegként 30 millió forintot kap a férfi a vallomása módosításáért. Megegyezésük alapján a férfi 2022 októberében első részletként 30 milliót vett át egy budapesti bevásárlóközpontban, majd azzal váltak el, hogy a továbbiakat majd az ügyvédjeik egyeztetik.

A nyomozó ügyészség felfüggesztettet kért a férfire,aki felajánlotta, hogy pénzért megváltoztatja a vallomását. Az ügyletben neki segédkező ügyvédre szintén felfüggesztettet kértek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik