Dr. Körmendi István egyike annak a körülbelül 300 háziorvosnak Magyarországon, akik területi ellátás nélküli háziorvosi praxist visznek. Ez azt jelenti, hogy nincsen kirendelt körzete, ahol az ott lakó betegeket el kell látnia, hanem szabadon bárki bejelentkezhet hozzá.

1950-ben avatták orvosdoktorrá, majd a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezdett dolgozni. 1951-ben behívót kapott, és 1955-ig katonaorvosként dolgozott Kunmadarason, Veszprémben, majd a budapesti Honvédkórházban is. 1955-ben leszerelt, ősztől civil orvosként maradt a Honvédkórház belgyógyászati osztályán. 1957. április 1-jén átvette orvos édesapja körzetét az Attila út 35. szám alatt, ahol 33 évig dolgozott a körzeti rendelőben. 1989-ben, 67 éves korában azonban muszáj volt nyugdíjba vonulnia. Ez rosszul érintette, mert elmondása szerint kicsattant az erőtől, de szerencsére 1992-ben bevezették a szabad orvosválasztást, így lehetősége nyílt a praxis megnyitására, amit a mai napig visz lakásrendelőjében. Elmondása szerint ez ma már kihalásos alapon megy: ilyen szerződést már nem kötnek orvosokkal.

„Egy körzeti háziorvos a betegek száma után kap egy összeget, plusz a helyi önkormányzatok is kiegészítik, amiért ellátja a lakosokat. Én a nyugdíjba vonulásom óta csak a betegek száma után kapok egy összeget, fejenként körülbelül 600 forintot, ami 33 éve változatlan” – fogalmaz a doktor. A körzeti háziorvosként eltöltött évek alatt értelemszerűen rengeteg páciense lett, akiknek nagy része az orvossal tartott, miután nyugdíjba vonult és körzet nélküli praxist indított. Körzetében 1800–2000 páciense volt, 800 tartott vele kezdetben, ám azóta sokan elköltöztek, orvost váltottak, öregotthonba mentek, meghaltak, ahogy múlt az idő. Ma nagyjából 200–250 beteg tartozik hozzá. „Totál ráfizetéses ma már a praxis” – mondja, hiszen mindent ebből a pénzből kell kigazdálkodni. A munkavégzéshez szükséges orvosi, higiéniás eszközöket, az orvosi szoftvereket, rezsit, mindent.

Megmondom egész őszintén, azért tudom csinálni, mert holokauszttúlélő vagyok, és kapok egy német jóvátételi nyugdíjat. Ebből pótolom ki a praxist, különben egy csomag vattát sem tudnék venni.

Pintér Attila, a Liszt Ferenc Kamarazenekar hegedűművésze influenzaoltáson járt a doktornál. Édesanyjával elmesélték, hogy Attila a negyedik generáció a családban, akit Körmendi doktor kezel. Ez azért praktikus a mindennapokban, mert az orvos fejében ott van minden egyes családtag kórelőzménye, már Attila dédszülei is a páciensei közé tartoztak.

Körmendi doktor nagyon figyel arra, hogy naprakészen tartsa magát a hivatását illetően. Számos orvosszakmai lapra, hírlevélre feliratkozott, és rendszeresen utánanéz új gyógyszereknek vagy ígéretes új orvostudományi fejlesztéseknek.

Borzasztó fontos a továbbképzés. Napi szinten kell. Napi szinten. Van egy külön fiókom, oda rögzítem azt, amit valahol olvastam, például az internetről. Jönnek különböző prospektusok, értesítések. Ez például egy nemzetközi szervezettől jött, ami bizonyos újdonságokról, gyógyszerekről vagy egyéb dolgokról tájékoztat. Vagy itt a mellékhatásfigyelő, ami felhívja a figyelmet, minek érdemes jobban utánanézni. Nem lehet leállni.

1950-ben, orvossá avatásakor a 2011-es pecsétszámot kapta a diplomája mellé. Ez a gyakorlat 1–2 évvel korábban jelent meg Magyarországon, manapság a 90 ezres tartományban jár a frissen végzett orvosok pecsétszáma. Gyógyszerészek, orvosok ha meglátják Körmendi doktor pecsétjét egy beutalón vagy recepten, rendszerint rácsodálkoznak, mert ennyire alacsony számúval még nem találkoztak.

Elmondása szerint szellemileg még jól bírja a mindennapokat, ezt folyamatosan figyeli, ellenőrzi magát. Ha azt érezné, hogy már nem tudja maximálisan ellátni a hivatását, abbahagyná. Fizikailag előfordul, hogy elfárad, főleg az állással akadnak nehézségek: ha elhagyja a lakását nagy ritkán, akkor egy kis elektromos kocsival teszi.

Körmendi doktor kedvenc műsorát automatikusan felveszi a televízió, és amikor ideje engedi, visszanézi azt. A kerekasztal-beszélgetéseket szereti, ahol minden oldal elmondhatja a véleményét, és lehetőség van érvek ütköztetésére, beszélgetésre.

Hatig tart a praxis, utána Körmendi doktor leül a számítógépe elé, és a munka adminisztratív részét végzi: gyógyszerfelírások, beutalók, e-mailek átnézése, telefonos egyeztetés a betegekkel. Általában késő estig, éjfél utánig végzi ezeket a feladatokat. Készülő könyvének kéziratát is fél egykor küldte át nekem.

Jelenleg ugyanis könyvet ír, melyben elmeséli, hogyan élte meg a mögötte lévő évszázadot. A nem mindennapi életén és személyesen megélt pillanatokon keresztül betekintést nyerhetünk az elmúlt száz év világpolitikai, közéleti eseményeibe, megismerkedhetünk családjával, és persze az orvostudomány hihetetlen fejlődése is szóba kerül egy 73 éve praktizáló orvos szemszögéből.

Gyertyagyújtás Hanuka első napján, a nagyon régi, családból öröklött menórán.

Edit, a doktor egyetlen gyermeke férjével Bécsben él. Itt épp látogatóba érkezik édesapjához.

1943-ban, egy augusztusi napon a Margitszigeti Sportuszodában ismerkedett meg későbbi feleségével. Egy óra úszás után mindig 25–30 perc napozás következett, ekkor látott meg két lányt. A hozzá közelebbi nagyon megtetszett neki, azonban leszólítani nem akarta őket. Ez így ment nyolc napon át, majd a kilencediken egy fiút pillantott meg velük, akivel iskolatársak voltak. Körmendi megkérte, mutassa be őt a lányoknak. Kiderült, hogy testvérekről van szó, Wachtel Klári és testvére, Edit volt az. Editet egy évvel később, 1944 decemberében édesanyjával együtt deportálták, soha nem kerültek elő. Klárival 74 éven keresztül alkottak egy párt, az asszony 2018-ban bekövetkezett haláláig. A doktor minden augusztusban meglátogatja az uszodát, hogy feleségére és az együtt töltött évekre emlékezzen.