Belföld

Blikk: Ittasan dulakodhatott a kiskunfélegyházi polgármester

Mónus Márton / MTI
Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere.
Mónus Márton / MTI
Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere.

Nagy balhé lehetett karácsony előtti vasárnapon Kiskunfélegyházán: rendőrök és mentők is kivonultak az egyik kocsmához, ahol a helyi források szerint maga a polgármester, Csányi József okozott botrányt: ittasan belekötött több emberbe és öngyilkossággal is fenyegetőzött – írta a Blikk, amelynek riportere a helyszínen járt utána a történteknek.

A sörözőben azt kérték, hogy ne is kérdezzék őket erről, viszont a városban többen is beszéltek nevük elhallgatását kérve, hogy mit hallottak a botrányról. – Úgy tudni, ittas volt, mivel a családi életében nem alakultak jól a dolgai. A hírek szerint azt hangoztatta, hogy véget vet az életének, s volt, akinek ezt meg is üzente – mondta az egyik helybeli.

A polgármester, amikor megtudták, hogy miért keresik, nagyot nyelt, majd a következőt mondta:

Köszönöm az érdeklődésüket, de akkor maguk már úgyis tudnak mindent. Nem élnék a lehetőséggel, sok sikert, viszontlátásra.

Csányi Józsefről alig két és fél hónappal ezelőtt a 24.hu is írt, mégpedig egy kamionparkoló átadása miatt. Az átadón ő tartotta felesége és a belga tulajdonosok ollója elé a szalagot. Az 1,4 milliárd forintos uniós támogatásból megvalósuló beruházást a Bivak Kft. nyerte el, amelyben a polgármester is tulajdonos volt, de tavaly eladta az üzletrészét egy másik belga cégnek, a felesége azonban maradt a cég ügyvezetője.

Kapcsolódó
A kiskunfélegyházi polgármester szerint besározták a kamionparkolóval, amelyet a felesége vezet
Csányi József tartotta a szalagot a felesége és a belga tulajdonosok ollója elé a megnyitón.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik