Annak idején, mikor idekerültem a kétezres években, tartottam felvilágosító órákat. Az egyik ilyen után megállított egy háromgyerekes anyuka az utcán, meséljem el neki, hogyan lesz a baba. Gondoltam, biztos csak próbára tesz. Kérdeztem tőle, te most viccelsz velem?

Az említett háromgyerekes anyuka a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik munkatársának, Tasi Krisztinának tette fel a kérdést, és nem viccelt.

„Én akkor voltam húszéves, azt hittem, csak szórakoznak velem, a fiatal pályakezdővel – pedig valóban nem tudta, mi történt a pocakjában, és hogyan lett az a három gyerkőc. Már az alapok ismerete hiányzott. Olyannal is találkoztam, mikor egy anyuka azzal esett a másiknak, az ne találjon már ki ilyen hülyeségeket, hogy vízben van a baba, hiszen akkor megfulladna. Segítséget kértünk egy védőnőtől, aki videón megmutatta, hogy bizony magzatvízben van a gyerek. Nem volt alapvető tudásuk a menstruációról, a ciklusról, a terhességről vagy bármi másról.”

A Szolnoktól körülbelül 40 kilométerre található Tiszabőn 2016-ig majdnem minden lány tizenhat éves korára édesanyává vált, vagyis évente 80–90 gyermek született. A máltások ebben az évben érkeztek a községbe – ekkor még az iskolában gyakran nem volt fűtés, a tanárok fizetés nélkül maradtak, az itt élők többsége a nyolc általánost sem fejezte be. A gyermekek 98 százaléka halmozottan hátrányos helyzetű, a munkanélküliek aránya pedig 60 százalék felett volt. A gyerekeknek tizenhat éves korukban megszűnt a tankötelezettség, a közmunkaprogramban huszonöt éves koruktól vehettek részt, így lehetőségek híján kilenc év nihil várt rájuk, egyetlen alternatívát a családalapítás jelentett. Megnéztük, azóta hol tart a mintatelepülésnek tartott Tiszabő, és miként telik az első ezer nap az ide születő gyermekek életében.

Élet, összetartozás, bölcsesség, fejlődés, vigasz, alkalmazkodás, fiatalság

Arra a kérdésre keresünk választ a tiszabői Biztos Kezdet Gyerekházban, hogy kinek mit jelent a család. A szociológiában számos definíciót találhatunk a fogalom meghatározására, ahogyan egyénenként is eltérő, mi jut eszünkbe a szóról. A fenti kifejezések az Anya Akadémia elnevezésű foglalkozáson kerülnek elő; kapunk öt kártyát, melyekből kiválaszthatjuk a számukra legközelebbi jelentéssel bírót. A pakliban megbújnak olyan szavak is, mint sorscsapás, unalom, sértettség, hiba – mégsem ezeket látjuk a gyerekjátékok mellett az asztal közepén. Míg a féléves Emma (akinek a beszélgetés személyes jellege miatt – a többi résztvevővel egyetemben – megváltoztattuk a nevét) cumizás közben, anyja ölében ülve rácsodálkozik mindenre, amit a körülötte zajló világból tapasztal, a kétéves Jankát pedig a színes építőkockák tartják a jelenben, addig szüleik a kártyák segítségével a családjukról mesélnek.

Orsi választotta a fejlődés szót – számára az anyaság beteljesülés, hatalmas lépés az azt megelőző életéhez képest. Mint sok lány a környéken, már tizedik osztályban együtt volt a szerelmével, ami kiszakította az iskolapadból.

Elég volt egy-két szerelmeslevél az elköteleződéshez, aminek semmilyen önismereti alapja nem volt, hiszen még gyerekként választottak párt. Nagyon zártak voltak ezek a viszonyok, és rettenetesen féltették egymást. A fiúk a lányokat, a lányok a fiúkat nem engedték iskolába, nehogy elszeresse őket valaki tőlük. A munkaerőpiacon nem tudtak elhelyezkedni – a jelentkezésnél már az visszatartó erő volt, ha meglátták, hogy Tiszabő a lakcímük –, így csak egy irányba fejlődhettek, a párkapcsolattal a pályaválasztás véget ért

– magyarázza Tasi Krisztina a korai gyermekvállalás egyik okát.

Orsiéknál azonban még kilenc évig nem érkezett baba; hiába próbálkoztak, az édesanya háromszor is elvetélt:

Mindig is fiatal anyuka szerettem volna lenni. A vetélések után depresszióba estem, az nagyon nehéz volt. Anyu sok vigaszt adott, de igazából senki sem értette, min megyek keresztül, magamat húztam ki ebből. Hajni érkezése nekem hatalmas fejlődést jelent, úgy érzem, miatta gyógyultam meg. Nagyon mosolygós, sokáig sírni sem lehetett hallani. Mondták, hagyjad, hadd sírjon, hadd erősödjön a tüdeje. Mondom, ha nem muszáj, inkább ne sírjon, fog még eleget kapni az élettől.

Hajni édesanyja azért jár a Biztos Kezdethez gyermekével, hogy lánya közösségben legyen, és megtanuljon alkalmazkodni másokhoz – itt játékosan sajátíthatnak el olyan alapkészségeket, melyek meghatározzák majd a kislány későbbi fejlődését. Az alkalmazkodás szó is előkerült, ezt Éva csúsztatta az asztal közepére.

„Én azért ezt választottam, mert sokáig nevelőszülőknél voltam, és nem tudtam alkalmazkodni. Mióta anyósomékhoz kerültem, jobb lett, hozzájuk már tudok, ottan meg hiába voltam egy évet, nem bírtam” Éva tizenhét évesen ment az új helyre, azelőtt is nevelőszülőknél élt. Párjával jelenleg két saját gyermeküket nevelik, egy hároméves lányt (aki korábban szintén megfordult édesanyjával a gyerekházban, de ő már nagylányként télapós dalokat tanul az óvodában) és a kétéves Jankát.

Az óvónők visszajelzései alapján szembetűnő a különbség azoknál a gyermekeknél, akik a gyerekházba jártak – náluk már nem annak tanulásával telik az első félév, hogyan kell lehúzni a vécét, kezet mosni, villával enni, vagy két kézzel megfogni a poharat. Az Anya Akadémia végén megérkezik Erzsi és lánya, Rita is, azonban Erzsinek hamar indulnia kell – tizenhat éves fia jó ötletnek tartotta a délelőtti órák közt, hogy a suli kerítésén átszökkenve cigarettázzon, csak épp a drót izomig belevágott a combjába, a mentős pedig kizárólag nagykorú jelenlétében szállíthatja őt kórházba. Erzsit nagy nehezen sikerül rábírni, hogy márpedig az a nagykorú jelen esetben csakis ő lehet, így, míg az édesanya távol van, Rita hat testvére közül az egyik nővére vigyáz rá, akik maradnak velünk ebédre.

A Biztos Kezdethez hároméves korig gyerekekkel jöhetnek az édesanyák, ahol a közösség és figyelem mellett meleg étel is várja őket. Ebben az időszakban – még inkább a fogantatástól számított első ezer napban – a környezeti hatások fontosabb szerepet játszanak a későbbi mentális és fizikai egészségünknél, mint a génjeink.

Az anyatejes táplálás előnyeit és fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, és ha elegendő áll belőle rendelkezésre, életünk első hat hónapjában nincs szükségünk más táplálékra – azonban nem minden baba ilyen szerencsés. Ha egy édesanyáknak nincs elég teje (mint például Évának, aki inzulinrezisztenciája mellett epekővel is küzd, és alig tud szoptatni), az értelmetlen megbélyegzés helyett magzatvédő vitaminokkal, megfelelő tápszerekkel és fokozatos hozzátáplálással ugyanolyan egészséges gyermeket nevelhet fel. A mai menü rakott krumpli, ebéd közben a karácsonyi hagyományokról beszélgetünk.

„Nem tudom, ez hagyomány-e, de szeretném azt bevezetni Emmácskánál, hogy mikor ebédelünk, akkor közösen együnk. Ne legyen olyankor tévé, mert az elvonja a figyelmét. Keresztlányomon látom, annyira nézi a telefont, hogy nem hajlandó enni” – osztja meg velünk Orsi. A telefonhasználat nem egyedül az étkezések alatt jelent problémát. A kicsiket egyszerűbb lekötni képernyő elé ültetéssel, ami a szókincsükre is hatással van – a Biztos Kezdetbe járó anyukák gyermekeinél ezen a területen is jelentős fejlődés tapasztalható.

Gyerek gyereket, szülő gyereket, szülő szülőt, szülő pedagógust, pedagógus gyereket

Én az szeretném hogy nekem legyen egy jó munkám és egy jó családi hász és le szeretnék visgászni a számítógépkezelőnek és ide oda el szeretnék meni dolgozni és családot alapitani és el szeretnék inen meni lakni. Fegyvernek re.

A Tiszabőről Fegyvernekre költözni vágyó nyolcadik évfolyamos diák egy 2003-as kutatás alkalmával, saját nyelvi készségeinek megfelelően válaszolt arra a kérdésre, hogyan képzeli el a jövőjét tíz év múlva (szavaira Varga Aranka: A rendszerváltás gyermekei című könyvében találtunk rá, és az eredeti helyesírással idéztük). Tasi Krisztina elmondta, bő tizenöt évvel ezelőtt a hétéves, első osztályos gyermekek szókincse a háromévesek szintjén volt a településen, így már több éves lemaradással érkeztek az általános iskolába. Szerinte ez abból is adódik, hogy sokan vannak otthon, nem jut elég figyelem, leterheltek a szülők:

„A pszichém nehezebben fordul a gyerekeim felé, ha már hónap elején azon kell idegeskednem, mit adok nekik enni, miből lesz pelus, miből fűtünk, ne adj isten, lázasak lesznek, és még gyógyszert is kell szereznem. Ha máshová megy el az energia, nem lesz teljes értékű az anyai gondoskodás, ami mindennek a tetejébe kötődési zavarokhoz is vezethet.”

Tiszabőn 2016-ban indította el Jelenlét programját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, és az itteni tapasztalatok alapján 2019-ben döntött a kormány az ország 300 legszegényebb települését érintő Felzárkózó települések (FETE) program indításáról. Azóta – ha csodát hét év alatt ők sem tudtak tenni – a községben csökkent a munkanélküliség és az éves születésszám aránya, egyre többen végzik el a nyolc általánost, szakmát szereznek,és az idén már tíz főiskolás hallgató került ki innen, szemben az eddigi évekkel, mikor egy vagy még annyi diák sem jutott el az érettségiig. Az itt élők számára a tanulás jelenti az egyetlen kitörési lehetőséget, és példaképként tekintenek azokra, akik továbbtanultak. Felújították az óvodát, az iskolát, létrehozták a már említett Biztos Kezdet Gyerekházat, a tornacsarnokot, valamint a Tanodát, amely a tanuló gyerekek számára biztosít délutáni elfoglaltságot utcán csellengés helyett.

Az is egy hatalmas változás, hogy az iskolában megszűnt az önbíráskodás. A máltások előtt is itt tanítottam, akkoriban hetente ültem a rendőrségen, mert gyerek gyereket vert, szülő gyereket, szülő szülőt, szülő pedagógust, pedagógus gyereket, tehát minden, amit el tudtok képzelni. Betelefonáltunk hétfőn a rendőrségre, és pénteken jöttek ki, hogy »bocsi, mi történt?« Ma negyedóra alatt itt vannak, de addigra megoldódik a helyzet, és ritkábban is hívjuk őket

– mondja Tasi Krisztina, akivel a Jelenlét Ponton találkoztunk, ahol nagyjából havi 300 embert fogadnak – azon túl, hogy egész nap járnak a kliensek ruháival teli mosógépek, többek között adósságkezeléssel, gyógyszerek kiváltásával és ruhaosztással segítik a hozzájuk fordulók életét.

„Nem mondom, hogy mindent kipipáltunk és megoldottunk. Az anyai dohányzással még mindig küzdünk, de például a magzatvédő vitaminokon keresztül a legalsó szülési kategóriában (nagyon alacsony súllyal vagy koraszülötten) alig születnek gyerekek – tehát mínusz tíz helyett már mínusz ötről indulnak ezek a babák. Biztos megvan az a kép, ahogy az anyuka egykézzel tartja karjában a gyermekét – előfordulhat, hogy egész nap ölbe vannak véve, hiszen nincs hova letenni őket a döngölt padlós házban. Kimaradhat a kúszás-mászás, ami egész sor mozgásfejlődési problémához és kognitív zavarhoz vezet.”

Ezeket megelőzve heti rendszerességgel tartanak mozgásterápiás foglalkozásokat, ahol olyan semmiségnek tűnő, ám a gyermekek fejlődése szempontjából nélkülözhetetlen ismereteket adnak át, mint például: hogyan tudják egy pléd segítségével forgásra ösztönözni a csecsemőket.

Télvíz idején

Az ügyfelek Jelenlét Ponton történő fogadása mellett a községben öt családmentor jár a helyiek otthonához, fejenként legalább harminc család jut rájuk. Mielőtt elkísérnénk Nagy Renáta szociális munkást az egyik családhoz, még leülünk beszélgetni az egyik betérő anyukával. Csilla azért jött ide, hogy karácsonyi díszeket vigyen haza gyerekeinek – a két nagyobb óvodában, a kisebb, hároméves lány pedig otthon az édesapjával.

Sajnos nekünk nincs rá keretünk, hogy dekorációt készítsünk. Öten vagyunk egy kis szobában, a három kicsi meg mi a párommal. Anyától kaptam ugyan egy kis, hófehér karácsonyfát, azt letakarítottuk, de jó lenne feldíszíteni valamivel, meg a szobában szeretnénk rajzolni a falakra. Nagyon várjuk a karácsonyt. Feldíszítsük a fát, kis sütemény, ilyesmi. Kis karácsonyi zene, azt hallgassuk, mesézünk, együtt vagyunk. Nem szoktuk túlzásba vinni.

Csilla tizenhat évesen szülte meg első gyermekét – gondolkoztak az abortuszon, mert nem szerették volna elsietni a családalapítást, de végül megtartották a babát. Csilla édesapja már nem él, édesanyja beteg, anyósával és apósával nem túl rózsás a viszony, élettársának most szűnt meg a munkahelye.

„Jó lenne valamit dolgozni, már érdeklődtem több helyen is, mert három gyerek mellett, főleg most, télvíz idején, nagyon nehéz. Kézzel mosunk. A gyerekek ruhái elhasználódottak, nekem szinte nincs is, a páromnak se igazán – a munkahelyén az aszfaltozástól tönkrementek, ahogy a bakancsa is. Az ablak kitört, a fűtéshez lemaradtunk a támogatásról. De tudom, hogy jobb lesz. Nincs olyan este, hogy ne gondolnék erre. Ránézek a gyerekekre, és sajnálom őket. Úgy várják a télapót, oszt nem biztos, hogy tudok nekik adni egy csomagot. Ha dolgozhatnék, megadnám nekik, amit kell. Párom is; bármikor elmenne szakmunkára, de nem talál helyet.”

A háromgyerekes anya rendszeresen jár a Biztos Kezdetbe is, igaz, a közelmúltban elmaradtak onnan – Csilla ezt azzal indokolja, hogy a kicsik megbetegedtek. A gyerekház szociális munkásai szerint a távolmaradás mögött sok minden meghúzódhat; azt mondják, az apák gyakran a „ha már odamegyek, kapjak is valamit” gondolattal állnak az élethez, és nem nézik jó szemmel, ha párjuk a gyerekházban tölti az idejét. Akinek nem jutott a máltaisok által télre kiadott fűtőtestekből, azoknál feltehetőleg ez is közrejátszhatott az otthonmaradásban. Ilyen típusú harcokból minden napra jut egy, mint azt az érkezésünkkor a dohányzás utáni sóvárgástól megsebesült kamaszfiú példája is szemlélteti, de Nagy Renáta megosztja velünk a legutóbbi küzdelmeit is:

Fiatal anyuka, huszonhárom éves, három gyerkőc, évente jött egy. Az elsőnél egy tündérvirágszál volt a lány, az apás háznál lakott az egész család. A bonyodalmak ott kezdődtek, mikor az após meghalt, és anyós lelépett egy másik férfivel. Kettesben maradt a lány a házastárssal, a második gyermek is megérkezett, és akkor nagyot fordult a világ.

A család mentora addig havi egyszer tett náluk látogatást, de időközben elmaradtak a védőnői vizsgálatok, nem mentek el tanácsadásra, kosz és rendetlenség volt otthon, a ház állapota leromlott, az édesapa pedig elkezdett más lányok után nézni, mindennapossá váltak a veszekedések. Nagy Renáta naponta több órát töltött a családnál, hogy rávegye az édesanyát a rendrakásra, valamint arra, hogy mozgásfejlesztésre járjon a gyerekekkel, óvodába vigye őket, vagy hogy elmagyarázza, ha elindulnak otthonról, mindig legyen náluk víz, élelem és pelus.

Most már a nagyobb rendszeresen jár oviba, ha betegek a gyerekek, elviszi őket orvoshoz, és bármikor mehetek, mindig van étel és rend vár.

A szociális munkások elsősorban nem adományokhoz próbálják juttatni az itt élőket (a ma adott krumplinak holnapra nyoma sincs), hanem abban segítik őket, hogy szűkös körülményeikből a lehető legtöbbet hozzák ki – saját erőforrásaikra támaszkodva. A fenti példa sem évekkel ezelőtt történt, de a legfrissebb krízist érkezésünk előtti napon kezelték a családmentorok, mikor zárt ajtók mögé bújtattak, majd felszöktettek Budapestre egy bántalmazott anyát a kétéves autista kisfiával.

„Az vajon kudarc, ha biztosítod egy gyermek jövőjét?”

Itt nagyon hirtelen változhatnak helyzetek. Ahová most tartunk, ők egy teljesen rendezett életet éltek, szépen nevelték a gyerekeiket, mígnem apuka úgy döntött, hogy egy másik asszonykától is lesz egy baba, miközben gyermeket várt még az elhagyott párja is. Anita egy normális családi közegből került az abszolút perifériára. Visszaköltözött az édesanyjához, és most egyedül próbálnak felnevelni négy gyereket egy komfort nélküli lakásban. Vagyis szobában

– ezt Nagy Renáta meséli, úton Anitáékhoz, akik örömmel fogadnak minket a háznak legnagyobb jóindulattal is alig nevezhető otthonukban.

Írjuk a nyomor újra és újra megdöbbentő kliséit: kóborkutyafalka az utcán, aszfalt helyett sár, csatorna közelben sincs, budi a telekvégen, omladozó falak, ázó tető, függönnyel szigetelt, deszkából tákolt nyílászárók, döngölt padló, fatüzelésű kiskályha; a bútor két kihúzhatós kanapé, egy tévé és a múlt századból itt maradt szekrénysor; a szobában anyuka karonülővel, nagyi a háromévest eteti, négy kissrác (köztük unokatesókkal) az ágyon lökdösődik, a nagyobbacska lány macskát simogat. Jövedelmük a családi pótlék és a gyes, pislákoló fény az alagút végén a nagymamát megillető, de eddig hiába kérvényezett özvegyi nyugdíj, illetve Anita kitartása, aki bármilyen idénymunkát elvállal – legutóbb épp nyúlhajtáson volt. De mi adja ehhez az erőt?

A gyerekek. Azok tartják bennem a lelket. Már volt, hogy belefáradtam, eldöntöttem magamban, hogy feladom, hogy elég volt. Csak a gyerekeim miatt csinálom.

A körülmények ismeretében felmerülhetett volna a legkisebb fiú családból való kiemelése. „Nagyon berösseltem a védőnőre, azt hittem, a Zolikát nem akarja velem hazaengedni. Minálunk vannak szegényebbek is, azoknak kiadja a pici babát, s mink különbek vagyunk. A végén kiderült, csak félreértettük egymást, így került haza Zolika. Igaz, Zolika?” – a féléves Zolika válasz helyett békésen kekszet majszol.

A kisfiú édesanyjának testvérénél, Biankánál viszont felvetődött, hogy nem viheti haza a gyermekét. Bianka tizenhat évesen lett állapotos, így párja feleségül vette, hogy a lány jogi értelemben nagykorúvá váljon.

Akkor azon dolgoztunk, hogy mire megérkezik a baba, olyan lakókörnyezet alakuljon ki, ahol biztonságban tud nevelkedni. Ehhez sokszor nem kell más, mint egy meszelés, csak, ha egy szelet kenyérre nincs, akkor nem az a kérdés, hogy ennivalóra vagy mészre költsünk. Most már ott tartanak, hogy van saját házuk, építik, szépítik; szóval a körülményekhez képest, dacára Bianka korának, én azt gondolom, ez egy sikersztori

– meséli Nagy Renáta.

Bár még mindig rengeteg halmozottan hátrányos helyzetű gyermek születik Tiszabőn (az egy is sok), családból való kiemelésre nagyon ritkán kerül sor. A gyermekvédelmi törvény alapján kizárólag anyagi okokból senki sem választható el a családjától, miközben mindenkinek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődést biztosító környezetben történő nevelkedéshez – és épp ez adja a területen dolgozók legnagyobb dilemmáját. Tasi Krisztinának is:

Nemrég volt egy krízisterhes anyuka, akinek a kisbabája még a hasában volt, mikor kimondták, hogy ő nem hazaadható – így a Fészek Alapítvány segítségével találtak neki örökbefogadó szülőket. Ez a lány végiggondolta, hogy nem lenne képes felelősségteljesen felnevelni a gyermekét, és szülés után oda tudta adni őt az új szülőknek, nem kellett tőle erővel elszakítani. Szerencsére nagyon ritkán jutunk el idáig, de az vajon kudarc, ha biztosítod egy gyermek jövőjét?