Az ellenzéki pártok képviselői kezdeményezik, hogy az Országgyűlés „Az életvégi döntésekről” címmel és témakörben tartson politikai vitát 2024. február 21-én. A DK, az MSZP, a Momentum és a Jobbik képviselői kellő számban támogatták a Párbeszéd kezdeményezését, így azt a Fidesz kénytelen lesz napirendre venni, írta Szabó Tímea a közösségi oldalán. Ő maga emberfelettinek nevezte Karsai Dánielnek és sorstársainak a küzdelmét.
Az előterjesztők indoklása szerint az önkéntes, aktív eutanázia kérdése, magyarországi tilalmának kapcsolata az alapvető jogokkal és az alkotmányos alapelvekkel az elmúlt hetekben a közéleti vita egyik kiemelt témájává vált. Olyan kiemelten fontos morális és szabályozási kérdésről van szó, amely potenciálisan minden magyart érinthet, akár saját maga, akár szerettei révén, írták.
Az aláírók felidézték, hogy Karsai Dániel alkotmányjogász saját betegségén keresztül szembesítette a nyilvánosságot – benne az Országgyűlést – ezzel a rendkívüli súlyú kérdéssel. Mint írták, a jogalkotók megkerülhetetlen felelőssége és feladata, hogy ne söpörje szőnyeg alá ezt a kérdést.
Kiemelt társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy az Országgyűlés reagáljon a megfogalmazott álláspontokra, maga is lefolytassa saját vitáját egy igazságosabb, emberségesebb és a magyar társadalom elvárásainak jobban megfelelő szabályozás kialakítása érdekében, tették hozzá.
A gyógyíthatatlan, ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász korábban maga is volt benn a parlamentben, ám a kormánypárt képviselők közül csak Kósa Lajos állt szóba vele. A tervek szerint a Fidesz képviselője kedden találkozik Karsai Dániellel és sorstársaival.