Belföld

Karsai Dánel vitázni hívta Kósa Lajost

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Csütörtökön Karsai Dániel a Momentum meghívására vett részt a parlament ülésén, melyen az eutanáziáról vitáztak. Bedő Dávid, a Momentum országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalásában arra kérte a kormánypárti képviselőket, hogy jöjjenek el a parlamenti vörös társalgóba és beszéljenek az eutanáziáért küzdő alkotmányjogásszal.

Karsai a Facebook-oldalán azt írta, az országgyűlés épületében maradt a felszólalások után, „abban bízva, hogy kormánypárti képviselőkkel is szót válthat”.

Erre egyelőre nem nagy hajlandóság mutatkozott. Egy kivétel volt, Kósa Lajos képviselő úr. Ő is nagyon sietett, de azt vállalta, hogy a későbbiekben leül velem beszélgetni a kérdésről

– írta Karsai, aki a fideszes politikusnak írt levelét is közzétette. Úgy fogalmazott, az időpont tekintetében maximálisan igazodik Kósához, mindössze annyit kér, hogy budapesti akadálymentesített helyszínen kerüljön sor a beszélgetésre, továbbá, hogy nyilvános legyen.

Biztosíthatom, hogy célom ezúttal is értelmes párbeszéd lefolytatása és még véletlenül sem sárdobálás

– tette hozzá.

Karsai Dániel a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához nyújtott be kérelmet, amellyel az a célja, hogy lehetővé váljon az ALS és az ehhez hasonló betegségekben szenvedők számára az eutanázia. A tárgyalás első napján azt mondta,  a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához benyújtott kérelmét, amellyel az a célja, hogy lehetővé váljon az ALS és az ehhez hasonló betegségekben szenvedők számára az eutanázia. A tárgyalás első napján Karsai azt mondta: a magyar kormány sem tudott felhozni olyan botrányos ügyet, ami az eutanázia ellen szólna.

Kapcsolódó
Karsai Dániel: az alaptörvény nem tiltja a megengedőbb életvégi szabályozás bevezetését
A parlamentben beszélt erről az ALS betegséggel élő alkotmányjogász.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik