Belföld

Semjén: Úgy védhetjük meg a keresztény civilizációt, ha kitöltjük a nemzeti konzultációt

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

Meg kell védeni Magyarország keresztény civilizációját az Európára zúduló iszlám inváziótól, mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a nemzeti konzultáció keddi siófoki állomásán.

Semjén Zsolt az MTI tudósítása szerint kiemelte:

a keresztény civilizációt úgy védhetjük meg, ha kitöltjük a nemzeti konzultációt, ezzel felhatalmazást adva a kormánynak, hogy Brüsszelben is meg tudja védeni a keresztény kultúránkat, nemzeti szuverenitásunkat, családjainkat.

Szavai szerint „három kérdésben is harcban állunk Brüsszellel”. Az első, hogy nem engedjük be az illegális migrációt Magyarországra, szó sem lehet kötelező betelepítési kvótáról, jelentette ki.

A másik kulcsfontosságú téma Ukrajna. Semjén Zsolt emlékeztetett: „a nyugati terv az volt, hogy Ukrajna megnyeri a háborút nyugati segítséggel, azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán ellentámadás kudarc, a szankcióktól az orosz gazdaság nem roppant meg, és Putyin elnök sem rendült meg hatalmában. Ezzel ellentétben Európa belerokkant a szankciókba”, fogalmazott. Ebből az következik, hogy egy új Ukrajna-stratégiára van szükség, szögezte le. Mint mondta,

irreális, hogy most Ukrajnát felvegyük az Unióba.

Semjén Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy válaszolni kell arra a kérdésre, hol van Ukrajna határa? Van egy nemzetközi jogilag elismert határa, ám jelentős területeit az orosz hadsereg ellenőrzi. Lakossága többsége elhagyta Ukrajnát, és állam létét is az EU segélyei tartják fent.

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: „ha Ukrajna uniós országgá válna, akkor egy háborúban álló országot vennénk fel az unióba, és könnyen háborús konfliktusban találnánk magunkat. Ráadásul attól kezdve az agrártámogatások, a kohéziós pénzek Ukrajnába mennének”, jegyezte meg.

Kijelentette: „nem reális Ukrajna felvétele az Európai Unióba, hanem egy speciális státuszt kell ajánlani az országnak, mint például Törökország esetében”.
Semjén Zsolt a gyermekvédelmi törvény kapcsán elmondta, „a gyerekek szexuális felvilágosítása a szülőkre tartoznak, nem pedig LMBTQ lobbi-csoportokra”, jelentette ki.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik