Belföld

Novák Katalin tényleg kegyelmet adott a Hunnia-ügy utolsó három érintettjének

Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön – miután a sértett Csintalan Sándor kegyelem iránti kérését meghallgatta – döntést hozott az úgynevezett Hunnia-ügy utolsó három érintettjének kegyelmi kérelméről – tájékoztatta a Sándor-palota csütörtökön az MTI-t.

A szabadságvesztés felfüggesztéséről szóló döntés nem érinti a bűnösség kérdését. A közügyektől eltiltás vonatkozásában az államfő a kérelmek elutasításáról határozott.

A csütörtöki kegyelmi döntés lezárja a 15 éve húzódó Hunnia-ügyet – tette hozzá a Sándor-palota közleményében.

Mint ismert, Novák Katalin a pápalátogatáskor elnöki kegyelemben részesítette Budaházy Györgyöt, akit tavaly márciusban Fővárosi Törvényszék megismételt büntetőeljárásban első fokon tizenhét év fegyházra ítéltek az úgynevezett Hunnia-perben terrorcselekmény, és más bűncselekmények miatt.

A vádirat szerint Budaházy György és egy társa indította útjára a Hunnia Mozgalmat, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése, illetve a 2006-os ősz után tovább szítsák a feszültséget, több akkori kormánypárti képviselő ingatlana ellen Molotov-koktélos támadásokat intéztek.

A bíróság egy korábbi döntése szerint a Budaházyhoz köthető szervezet tagjai verték össze Csintalan Sándort is egy mélygarázsban, aki akkoriban a HírTV műsorvezetője volt. A négy, fekete ruhát és csuklyát viselő férfi által okozott sérülések miatt Csintalan kórházba kellett szállítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik