Belföld

Húszmilliót vettek fel automatákból, miután kicsalták a cégek banki adatait

Húszmillió forintot vett fel bankautomatákból egy 36 éves férfi. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy debreceni és egy szigetvári céget károsítottak meg. A módszer a szokásos volt.

Pénzintézetek nevében felhívták a vállalkozásokat, majd arról tájékoztatták őket, hogy gyanús tranzakciókat észleltek a számlájukon, ezért elkérték a részükre sms-ben érkező megerősítő kódokat. Ezt követően könnyűszerrel hajtottak végre utalásokat a cégek számláiról, összesen 20 millió forint kárt okozva. A két ügyet egyesítették, és a Debreceni Rendőrkapitányság bűnügyesei kezdték meg a nyomozást.

A gyanúsított több részletben vette fel különböző ATM-ekből a pénzt. A nyomozók egy Pest vármegyei településen fogták el pár nappal ezelőtt, majd hallgatták ki. Pénzmosás, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás vele szemben. A nyomozás azonban itt nem ért véget, a tettes társainak azonosítása és kézre kerítése jelenleg is folyik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik