Belföld

Három évet kapott a volt parancsnok, aki szexre akarta kényszeríteni a beosztottjait

Három év börtönre, és három év közügyektől eltiltásra ítélte a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa azt a volt parancsnokot, aki szexre akarta kényszeríteni két női beosztottját. A katonai tanács két rendbeli szexuális kényszerítés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a volt századparancsnokot.

Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője lapunknak azt mondta, hogy a volt katona a büntetés kétharmadának kitöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra. A volt századparancsnok korábban tagadta a bűnösségét, de végül mindent bevallott, és az utolsó szó jogán bocsánatot kért mindenkitől.

Beismerte tettét, és azt mondta, hogy nem gondolta komolyan az alárendeltjeivel történt üzenetváltásokat. Az utolsó szó jogán bocsánatot kért mindenkitől, akit megbánhatott, beleértve a saját családját is.

– mondta a szóvivő.

A férfi 2019 januárjától – a későbbiekben elöljáróként – többször is arra próbálta rávenni a sértettet, hogy szexuális cselekményeket végezzen vele, de a nő ezt minden alkalommal elhárította. Az elutasítást követően a század parancsnoka kritizálni kezdte a nő munkavégzését, és közölte, hogy ezt addig folytatja, amíg a nő nem enged neki.

Miután az alárendeltje ennek ellenére sem volt hajlandó szexuális kapcsolatot létesíteni vele, a férfi több alkalommal, különféle, az állományviszonyát is érintő fenyegetésekkel próbálta elérni, hogy tegyen eleget a felszólításnak. A volt katona 2021 májusában egy gyakorlat során – majd később többször is – egy másik alárendeltjével is közölte, hogy szexuális cselekményt akar vele végezni.

Miután ő is visszautasította, a százados – a szexuális kapcsolat létesítése érdekében – kritizálni kezdte a munkáját és azzal fenyegette, hogy el fogja távolítani a Honvédségtől. A katona szolgálati jogviszonya a büntetőeljárás elrendelését követően megszűnt.

Szilvási László, a katonai tanács elnöke az ítélet indokolása során súlyosító körülményként értékelte, hogy a terhelt több alárendeltjével szemben, hosszabb időn keresztül, kitartó módon követte el azt a bűncselekményt. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi végül ténybeli beismerő vallomást tett, s a bűncselekmény kísérleti szakban maradt.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyészség, a volt parancsnok, és védője is fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik