Belföld

Torka elvágásával fenyegettek és kiraboltak egy gyermeket Kecskeméten

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a férfival szemben, aki torka elvágásával fenyegetett, majd kirabolt egy gyermeket Kecskeméten.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a gyermek hazafele tartott az iskolából, amikor egy ismeretlen férfi leszólította az utcán és szegénységre hivatkozva pénzt kért tőle. Az idegen kezdetben jámbornak tűnt, ám pillanatok alatt agresszívvá vált.

Amikor a fú közölte vele, hogy nem tud segíteni, akkor a férfi bedühödött és azzal fenyegette, hogy elvágja a torkát a bicskájával, ha nem adja át a pénzét. Mindeközben a kezét végig a zsebében tartotta, hogy nyomatékot adjon a szavainak. A gyermek megijedt, átadta a nála lévő kétezer forintot, majd elszaladt.

A térfigyelő kamerák segítségével azonosították és elfogták a városban bringázó támadót, akinek több lopás is volt a rovásán. A rendőrség lezárta a nyomozást, így az ügyészségen van az ügy.

Siófokon egy 11 éves gyereket raboltak ki egy játszótérnél. Erről ebben a cikkünkben írtunk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik