Belföld

Jogerősen elzárásra ítélték a szamarait halálra kínzó és éheztető rétsági állatorvost

Elzárásra ítélte a Balassagyarmati Törvényszék azt a rétsági állatorvost, aki olyan rettenetes körülmények között tartotta haszonállatait, hogy azok nagy része lesoványodott, megbetegedett, sőt hét szamara el is pusztult.

Bárány Dávid, a Balassagyarmati Törvényszék sajtótitkára az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a férfi tagadta a bűnösségét, és azt mondta a bíróságon, hogy megfelelő körülmények között tartotta az állatait.

Az állatorvost korábban eltiltották a sertéstartástól hasonló okok miatt, de ennek ellenére is tartott disznókat a telephelyen. Ezzel kapcsolatban a férfi azt mondta, hogy nem tartott sertéseket, csak a korábbi állományából jártak vissza enni hozzá az állatok.

A vádirat szerint a rétsági férfi több mint száz haszonállatot, köztük szamarakat, juhokat és mangalica sertéseket tartott az állattartó telephelyen. A telep az állatok tartására nem volt alkalmas, a területet ugyanis szemét és állati csontmaradványok borították, emellett az állatoknak takarmány, kiszolgáló épület, illetve szélvédett, száraz pihenőhely sem volt.

A férfi harminckilenc szamarat és közel ötven, különböző fajtájú juhot tartott, melyek gondozására, ellátására és állatorvosi vizsgálatára nem fordított kellő figyelmet, de megfelelő mennyiségű és minőségű takarmányt és vizet sem kaptak az állatok.

Mivel a szamarak patájának megfelelő ápolása is elmaradt, ez olyan mértékű ízületi elváltozást eredményezett, hogy a szamarak járásképtelenné váltak, közülük hét el is pusztult. A szükséges gondozás elmulasztása miatt több juh is rühös lett, rendszeres nyírásuk, körmölésük szintén nem történt meg.

Bár a hatóság erre felszólította, a férfi még az állattetemeket sem szállíttatta el, ezzel pedig a még élő jószágokat is fertőzésveszélynek tette ki. Annak ellenére, hogy a hatóság 2018-ban a sertéstartástól már eltiltotta a férfit, több mangalicát is tartott egy fémhálóval elkerített részen, melyből éles drótdarabok álltak ki, mely miatt fennállt annak veszélye, hogy az állatok megsérülhetnek. A férfi olyan területen tartotta a disznókat, melyet mély iszap borított, száraz pihenőhelyük nekik sem volt.

A Magyar Állatorvosi Kamara 2016-ban felfüggesztette a férfi kamarai tagságát, és bevonta az állategészségügyi szolgáltatói engedélyét is.

A férfit 312 óra közérdekű munkára ítélték elsőfokon. A Balassagyarmati Törvényszék 60 nap elzárásra súlyosította ez elkövető büntetését. Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik