Belföld

Jogerősen is életfogytiglant kaphat a Parkinson-kóros apját fürdőkádba fojtó férfi

Jogerősen is súlyos büntetésre számíthat az a 38 éves férfi, aki két és fél évvel ezelőtt belefojtotta a fürdőkádba a Parkinson-kóros apját. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a táblabíróság hagyja helyben a férfi életfogytig tartó fegyházbüntetését, amelyből 30 év múlva szabadulhat a leghamarabb feltételesen.

A 68 éves beteg férfi egy lakásban élt a fiával és annak élettársával és gyermekével. Az ominózus nap az édesapját egy tolókocsiban tolva találkozott egy társasággal, majd miután italozott és beszélgetett velük, elment bevásárolni és kiváltotta az apja gyógyszereit.

Este a társaság a vádlott lakásában szórakozott tovább, majd miután távoztak a férfi kettesben maradt az apjával. A terhelt levetkőztette az apját, betette a fürdőkádba, majd száját és orrát befogta és addig szorította, míg az megfulladt. A terhelt ezt követően átkiabált a szomszéd társasházba segítséget kérve.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbeztek. Az ügyészség tudomásul vette az érdemi határozatot. A másodfokú ügyészség szerint a bíróság döntése törvényes és megalapozott. A többszörösen büntetett előéletű férfi minden méltányolható indok nélkül, önhibából eredő ittas állapotban ölte meg a védekezésre képtelen beteg apját.

A fellebbviteli főügyészség megítélése szerint a kiszabott büntetés enyhítésére nincs törvényes indok, ezért az ítélet helybenhagyását kérték.

Kapcsolódó
Kádba fojtotta a két hónapos csecsemőjét egy nő Komlón
A kisfiúra a látogatóba érkező nagyszülők találtak rá. Beismerte tettét a csecsemőgyilkossággal gyanúsított nő. Videó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik