Dócs Dávid képviselő arról kérdezte a kultúráért is felelős minisztert, hogy tervezik-e a továbbiakban is anyagi támogatásban részesíteni a Carson Coma zenekart. A Mi Hazánk képviselője emlékeztetett rá, az együttes az elmúlt években közel 10 millió forint állami támogatást kapott a Nemzeti Kulturális Alapból, amelynek kezelője (Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő) „a nemzeti és az egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, valamint a hazai és határon túli terjesztésének támogatása” céljából jött létre.
A támogatást Dócs képviselő azért kérdőjelezte meg, mert a Carson Coma közösen lépett fel egy Böiler nevű együttes frontemberével. A Mi Hazánk képviselője ezt követően idézett is a Böiler Rendőrökön bosszút állni című számából („Jó volna egyszer bosszút állni, / Rendőrökbe kést szurkálni. / Gyűrűs kézzel pofán baszni, / Dögöljön meg mind!”).
A Mi Hazánk politikusa ezt összekapcsolta azzal, hogy Budapesten januárban megöltek egy rendőrt, februárban pedig „antifa bűnözők tömegesen támadtak” magyarokra. Szerinte
ezen események fényében különösen érthetetlen, hogy a kormány anyagi támogatást biztosított egy rendőrgyilkosságra felbujtó énekessel együtt fellépő zenekarnak.
Mivel nem értette, megkérdezte Csák Jánostól
- Melyik támogatási feltételnek felelt meg a Carson Coma?
- A kormány illetékesei tudnak-e azonosulni az írásbeli kérdésemben idézett zene sorokkal?
- Indult-e vizsgálat a közrend megzavarását célzó, a rend őreinek megtámadására buzdító
dalszöveg kapcsán? - A kormány szerint helyes volt-e támogatásban részesíteni olyanokat, akik rendőrök ellen
uszító zenésszel lépnek színpadra? - Tervezik-e a továbbiakban is anyagi támogatásban részesíteni a Carson Coma zenekart?
Ha már uszítás
Csák János miniszter megbízásából ezúttal is államtitkára, Vitályos Eszter válaszolt. Egyrészt elmagyarázta a képviselőnek, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 30 éve működik elkülönített állami pénzalapként. Döntési mechanizmusa a társadalmi részvétellel kialakított kollégiumi rendszeren alapszik. A támogatások az ötöslottó-játékadó 90 százalékából, valamint a szerzői- és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezelésére vonatkozó törvény rendelkezései alapján a közös jogkezelők által kulturális célú felhasználásra átadott jogdíjbevételekből jön össze. A Carson Coma az elmúlt években összesen 10,5 millió forint támogatást kapott.
A képviselőtől eltérően Vitályos Eszter államtitkár válaszában ettől különválasztotta a Böiler nevezetű együttes ügyét. Jelezte, hogy a zenekar számának idézett szövegével kapcsolatban határozott álláspontja, hogy
senkitől nem elfogadható magatartás az uszítás, sem a művészetben, sem a sporteseményeken, sem a társadalmi életben. A kérdése tehát bizakodással tölt el, és pártja jövőbeli magatartásának irányaként értelmezem.
Az államtitkári válasz egyébként éppen aznap érkezett, amikor Dócs Dávid párttársát, Novák Elődöt 5,2 millió forintra büntették a romákat sértő kifejezése miatt. Bár magas labda volt, de Vitályos Eszter arra külön ki sem tért, hogy sajtóhírek szerint a minapi esztergomi robbantó milyen gyakran hangoztatta szélsőséges, rasszista nézeteit.