Belföld

A Jobbik eltöröltetné a kormánnyal az óraátállítást

Balassa Péter / Facebook
Balassa Péter / Facebook
A párt szerint a nyári időszámításra kell átállni.

Balassa Péter (a képen) határozati javaslatot nyújtott be az óraátállítás megszüntetésének szükségességéről. A képviselő szerint az Orbán-kormánynak mielőbb lépnie kell azért, hogy a kétszeri óraátállítást eltöröljék, és a jövőben csak a nyári időszámítás maradjon.

A Jobbik politikusa azt követően nyújtotta be előterjesztését, hogy törvényjavaslatát, december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról a fideszes többségű kijelölt bizottság tárgysorozatba se vette.

Újabb előterjesztésében emlékeztetett rá, hogy a nyári időszámítást az I. világháború idején energiamegtakarítás céljából vezették be, majd hazánkban 1957-ben megszüntették. Később, 1980-ban, az 1973-as nagy olajválság hatása miatt rendelték el újra. Az akkoriban kitűzött célok teljesültek, sikerült energiát megtakarítani, a szakemberek szerint pedig az évi két váltás gazdaságilag már felesleges.

Az óraátállítás eltörlését négy éve az Európai Unióban is kezdeményezték ám azóta sem született végleges döntés,

ezért október 29-én ismét átállítjuk az órákat hajnali 3 óráról 2 órára. Ekkor kezdődik a téli időszámítás.

Balassa Péter szerint Magyarországnak a téli időszámítás  helyett a nyárit kellene választani,

hiszen a több természetes fény vitathatatlanul kedvező hatást gyakorol a szorongásra, a depresszióra, így csökkenteni lehetne az öngyilkosságok számát is. A szakértők figyelmeztetnek, hogy az óraállítás miatti cirkadiánritmus-zavar több egészségügyi problémát is okozhat, ilyen a szívroham és a szélütés kockázatának növekedése, de elég csak az alvási szokások megváltozására és az abból fakadó mentális problémákra, kialvatlanságra gondolni.

A váltást az energiaválság okozta problémák is indokolnák. Balassa Péter szerint Észak-Macedónia után Európa több országában is véglegesítették a nyári időszámítást. Mint írta, a jelenlegi helyzetben, amikor az élelmiszer-, üzemanyag- és energiaárak ilyen mértékben
elszabadultak, mindent meg kell tenni azért, hogy az emberek át tudják vészelni ezt a nehéz időszakot.

Kapcsolódó
oraatallitas(430x286).png (óraátállítás)
A magyarok 80 százaléka eltörölné az óraátállítást
Legalábbis jelenlegi formájában nem szeretik, a többség a fix időszámítást támogatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik