Belföld

Melegszik az idő, szombatig nem várható nagyobb eső

MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor
MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Legkésőbb délelőttre az északkeleti tájakon javulnak a látási viszonyok, a rétegfelhőzet is felszakad, és többnyire gyengén felhős, napos időben lesz részünk csapadék nélkül – írja a Kiderül. A déli, délkeleti szelet főként a Dunántúlon kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 25 és 29 fok között alakul, de északkeleten egy-két fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére többnyire 15 és 21 fok közé csökken a hőmérséklet.

Csütörtökön többfelé indul felhősen a nap. A középső országrészben kisebb eső, zápor is előfordulhat. Délután a többnyire napos időben megnövekszik a gomolyfelhőzet és újabb záporok, zivatarok alakulhatnak főként a déli tájakon. Sokfelé megélénkül, megerősödik a déli-délkeleti szél. A reggel néhol ismét párás, ködös lesz, a minimumok 12-19 fok között alakulhatnak. A legmelegebb órákban pedig 25-32 fokot mutathatnak a hőmérők.

Pénteken napos lesz a délelőtt, majd délután nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, így szűrt napsütés várható. Egy-egy zápor északkeleten előfordulhat. A délies szél élénk, erős lesz. Napközben 26 és 33 fok közé melegedhet a levegő.

Szombaton nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, ugyanakkor a keleti megyékben még többórás napsütés valószínű. Több helyen, akár több hullámban is kialakulhatnak záporok, zivatarok, nyugaton pedig tartós eső is eshet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik