Belföld

Prostituáltként dolgoztatta az öt osztályt végzett ismerősét egy férfi a szeretőjével

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Emberkereskedelem és kényszermunka, személyi szabadság megsértése, kitartottság, valamint hamis tanúzásra felhívás miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki prostituáltként dolgoztatott a szeretőjével egy iskolázatlan nőt.

Négyessyné Bodó Marianna , a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkező jánoshalmi férfi 2021-2022-ben abból élt, hogy rendszeresen elvette a kalocsai szeretőjétől a prostitúcióból származó jövedelme egy részét.

A páros 2021 márciusában elhatározta, hogy pénzszerzés céljából regisztrálják egy prostituáltakat hirdető internetes oldalon a mindössze öt osztályt végzett, és nehéz anyagi körülmények között élő gyerekkori ismerősüket.

ugyeszseg.hu

Kibéreltek egy házat Soltvadkerten, amelynek tulajdonosa – az ügy harmadik vádlottja – is tudott a falak között folyó tevékenységről. A kiszolgáltatott helyzetben lévő nőnek eleinte a Kalocsán és Sárváron, majd Soltvadkerten és Csornán bérelt apartmanokban végzett prostitúcióból származó teljes keresetét át kellett adnia a futtatóinak. Amikor mindezt kifogásolta, a férfi megpofozta és további veréssel fenyegette.

Egy alkalommal a soltvadkerti bérelt házban a nő közölte a párossal, hogy nem akar nekik tovább dolgozni. Távozáskor a vádlottak ezért bezárták őt az épületbe, hogy ne tudjon elmenni. A nő azonban értesítette a rendőrséget és büntetőeljárás indult.

A nyomozás során a férfi és a szeretője felvették a kapcsolatot az áldozatukkal, továbbá két ingatlan tulajdonossal is annak érdekében, hogy befolyásolják őket vallomásuk megtételében. A nőt – sikertelenül – arra kérték, hogy a kihallgatása során ne beszéljen férfi futtatója szerepéről. A soltvadkerti háztulajdonos azonban a rábeszélésnek köszönhetően először tagadta a nyomozók előtt, hogy a férfi terheltnek adta bérbe a házát.

Az ügyészség fegyházbüntetést kért a férfire és a szeretőjére is. Az ügy szabadlábon lévő harmadik vádlottjának prostitúció elősegítésének bűntette miatt kell felelnie.

Kapcsolódó
250 ezerért adtak el egy kiszolgáltatott lányt prostituáltnak
Ilyen büntetésekre számíthatnak a minősített emberkereskedelemmel vádolt család tagjai és a többi vádlott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik