Belföld

Nagyot drágultak a magántanárok

Ma már akár 12 ezer forintot is elkér egy népszerű magántanár, ha olyan tudás birtokában van, ami kelendő, írja a Pénzcentrum.

Akhinszky Norbert, a Tanárbázis.hu vezetője a lapnak arról beszélt, az óradíjak átlagosan 5-6000 forint körül vannak, ennek időtartama változó, 45-60 perces órákért kérnek ilyen összeget. Hozzátette viszont, hogy talán idén először találkoztak ilyen magas áremelkedéssel.

Több tanárunk is van, akik akár 8, 10 vagy 12 ezer forintos óradíjért tanítanak. Igaz itt általánosságban el lehet mondani, hogy ezek a tanárok egy magasabb szintű, egyetemi, fejlesztő vagy akár tantárgyak több nyelven való tanítása jellemzi

– mutatott rá, hozzátéve, hogy 20-30 százalék az átlagos emelkedés, de a 40-50 százaléknyi emelés sem ritka.

Általában azok emeltek nagyobb százalékot az áraikon, akik 2500-3000 forintos áron vállaltak eddig korrepetálást.

Légrádi Tamás, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke is megerősítette, a nyelviskoláknál is volt emelés, de ott egyéb változások is végbementek az utóbbi a Covid óta eltelt időben. Egyrészt áttértek az online oktatásra, márészt a lakossági nyelvoktatás, amikor csoportokba iratkoznak be a diákok, szinte eltűnt. Megerősödött viszont a vállalati nyelvoktatás, tehát adott esetben az, aki korábban magánúton finanszírozta a nyelvtanulását, az már „ingyen” jár, hiszen a cég, ahol dolgozik, állja ezt egyfajta plusz juttatásként.

Az árakkal kapcsolatban Légrádi Tamás elmondta, hogy az elmúlt másfél évben drágultak a nyelviskolák, nagyjából átlagosan 15 százalékot egyrészt a kata megszüntetése, a megnövekedett munkaerőköltségek és a megélhetési költségek általános növekedései miatt.

A Pénzcentrum elvégzett egy online kutatást is, amit 5500 olvasójuk töltött ki. Ebből egyebek mellett kiderül, hogy a kitöltők nagyrésze 5 és 10 ezer forint közötti összeget szán különórára havonta gyermekenként, de ez is nagyon változó, 13 százalékuk például 30 ezer forintnál is többet.

Kapcsolódó
Népszava: tankerületi utasítás tiltja meg az iskolai csoportbontást
Így van olyan iskola, ahol a tanár két külön órát tart egy tanórán belül. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik