Belföld

Elnapolták a barátnőjét kivégző Cs. Dániel tárgyalását, mert át akarja nézni az iratokat és a boncolási jegyzőkönyvet

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Elnapolták a barátnője meggyilkolása miatt életfogytig tartó fegyházra ítélt Cs. Dániel mára kitűzött másodfokú tárgyalását, mert a férfi azt állította, hogy nem kapta meg a bv. intézettől az elsőfokú tárgyalásáról készült jegyzőkönyveket, ezért nem tudott felkészülni a mai tárgyalására.

Az Index beszámolója szerint Cs. Dániel azt mondta, hogy egyik irat sincs a birtokában, pedig ő mindet szeretné áttanulmányozni, többek között az áldozatáról készült boncolási jegyzőkönyvet is.

A 23 éves K. Kata szakítani akart az őt rettegésben tartó férfival, azonban ő többször is azzal fenyegette, hogy megöli, ha elhagyja. Az ominózus napon a férfi azzal az indokkal kéredzkedett fel a Kőbányán élő lányhoz, hogy elvigye a szakítás után nála maradt holmijait. A vád szerint a férfi bement a lakásába, majd többször is megszúrta egy 20 centis késsel a lányt, majd elvágta a nyakát.

Kapcsolódó
„Nem egyetlen embert ölt meg, hanem egy csomó ember életét tette tönkre" – mondta a kőbányai eladólány apja
A rendőrként dolgozó édesapa többször is Cs. Dániel szemébe nézett, de a vádlott kerülte a tekintetét, és semmit nem akart neki mondani.

A brutális emberöléssel vádolt férfi végig tagadta a bűnösségét és semmiféle megbánást nem tanúsított az egész elsőfokú eljárás során. Azt ugyan elismerte korábban, hogy járt a lakásban, de azt állította, hogy nem ő, hanem két idegen férfi bántalmazta a lányt. Állítása szerint azért utazott Frankfurtba a bűncselekmény után, hogy kiderítse, kik voltak az elkövetők.

A bíróság életfogytig tartó fegyházra ítélte a férfit, azzal, hogy 25 év múlva bocsáthassák szabadlábra a leghamarabb feltételesen. Az ügyész tudomásul vette a döntést, míg a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. A mára kitűzött tárgyalást elnapolta a táblabíróság, mert Cs. Dániel nem tudott felkészülni rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik