Belföld

Két és fél év börtönt kértek Zádori Jánosra, Pécsvárad polgármesterére

Jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás miatt állítja bíróság a Pécsi Járásbíróság Zádori Jánost, Pécsvárad polgármesterét és a feleségét, mert a vádhatóság szerint maguknak is juttattak az önkormányzat által elnyert pályázati pénzből.

Kutas Tamás, a Baranya Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a polgármesterre két és fél év, a feleségére pedig két év letöltendő szabadságvesztést kért az ügyészség az előkészítő ülésen történő beismerés esetére. Az ügyészség ezen felül pénzbüntetést és közügyektől eltiltást is kért a házaspárra. Az ügy harmad- és negyedrendű vádlottjára felfüggesztett szabadságvesztést kértek.

A vádirat szerint a polgármester 2015-ben két pályázatot nyújtott be az illetékes minisztériumhoz részben uszodaenergetikai fejlesztés, részben épületenergetikai fejlesztés támogatása érdekében.

A pályázatok alapján Pécsvárad Önkormányzata 152, illetve 150 millió forint pályázati támogatásban részesült. A polgármester azonban még a támogatási összeg átutalását megelőzően elhatározta, hogy az önkormányzat rendelkezésére bocsátott összeg egy részét saját maga részére szerzi meg gazdasági tevékenységet színlelve.

A polgármester 2015 augusztusában, illetve októberében kivitelezési szerződést kötött egy gazdasági társasággal. A szerződést megelőzően azonban megállapodott a cégek két vezetőjével, hogy azok a kivitelezési szerződés teljesítése során színleg bevonják a polgármester és felesége érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaságot.

Ezt a céget csak azért vonták be, hogy látszólagosan leigazolják, hogy a polgármester jogosan kapja meg a neki kifizetendő összeget. A megállapodásnak megfelelően az önkormányzattal szerződő cég további alvállalkozói szerződést kötött a polgármester és felesége érdekeltségébe tartozó társasággal, akik a későbbiekben egy valótlan teljesítés igazolást is kiállítottak.

Zádori cége teljesítés nélkül 16, illetve 12 millió forintot kapott az alvállalkozótól, aki ezt követően mindezen összegeket továbbszámlázta Pécsvárad Önkormányzata felé. Az ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás miatt állítja bíróság elé Zádorit, a feleségét és az alvállalkozói cég két vezetőjét.

Az ügyész elmondta még, hogy a polgármester és a neje tagadta a bűnösségét, de az ügy másik két vádlottja beismerte tettét a nyomozati szakban. Előbbi kettőre tehát letöltendő börtönt, utóbbi kettőre felfüggesztettet kértek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik