Belföld

Az emberek fele alig húsz négyzetméternyi lakásra elegendő hitelt tudna maximum felvenni

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Az átlagbérből felvehető hitelből is maximum 26 négyzetméternyi budapesti használt lakás ára fizethető ki – írja elemző cikkében az Index. A dolgozat emlékeztet arra, hogy júliusban az itthon teljes állásban foglalkoztatott alkalmazottak bruttó átlagkeresete 566 800 forint volt, ami éves összevetésben 3,4 százalékos reálbércsökkenést jelent. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a kamatkörnyezet is jelentősen változott, így ez a kereset 22,3 milliós hitel felvételéhez elég. (Az Index ugyanakkor emlékeztet arra, hogy 2019 márciusában még csak 18,2 millióhoz volt elég az átlagkereset.)

Csakhogy a lakásárak változását is fontos figyelembe venni. Mint írják, 2019 márciusában az akkori átlagbér alapján felvehető 18,2 millió forint 31 négyzetméternyi lakás finanszírozását tette lehetővé, míg az idei adatok alapján az átlagkerestből felvehető 22,3 millió már csak 26 négyzetméterhez elég.

Ráadásul az átalgbért megemelik a legjobban keresők adatai. Amikor az Index a mediánnal számolt, akkor az derült ki, hogy

a magyar foglalkoztatottak fele maximum 18,5 millió forintos hitel felvételében gondolkodhat az idén a kézhez kapott bér alapján. Ebből 21,6 négyzetméternyi budapesti lakás finanszírozható.

És az még szóba sem került, hogy önerőt is elő kell teremteni ahhoz, hogy egyáltalán szóba kerülhessen a lakásvásárlás. Hogy ez miért tűnik lehetetlennek nagyon sokak számára azt korábban kollégánk részletesen bemutatta cikkében:

Kapcsolódó
El kellett fogadnom, hogy soha nem lesz saját lakásom
Saját erőből legalábbis biztos, hogy nem. Nem feltétlenül rossz dolog ez, de kevésbé érzem magam lúzernek mióta erre rájöttem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik