Belföld

A Fidesz válaszlépéseket tervez a Bookinggal szemben

BEATA ZAWRZEL / NURPHOTO / AFP
BEATA ZAWRZEL / NURPHOTO / AFP

A Fidesz összehívta az Országgyűlés turisztikai albizottságát a Booking.com „pénzvisszatartási botránya” miatt – írta a Hvg.hu. A párt nevében Szatmáry Kristóf, a párt vállalkozásfejlesztési kabinetjének vezetője intézkedett. A politikus szerint a szállásközvetítő multicég „továbbra is visszaél az erőfölényével és kiszolgáltatott helyzetben tart több ezer magyar vállalkozást, a felháborító eset nem maradhat következmények nélkül”.

A parlamenti albizottság ülésére a kormánypárti képviselők várják a Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Turisztikai Ügynökség és a fogyasztóvédelmi hatóság képviselőit, hogy „adjanak pontos képet a helyzetről és a lehetséges válaszlépésekről”.

Vasárnap Ujhelyi István az Európai Parlament közlekedési és turizmus szakbizottságának egyik vezetőjeként arról számolt be, hogy augusztus 14-re a mintegy huszonkétezer magyar partnercég szinte kivétel nélkül megkapja az elcsúszott kifizetéseket, csütörtökre pedig visszaállhat a szállásfoglaló rendszer hibamentes működése. Az EP képviselő szerint egy több mint két éve előkészített könyvelési és számviteli szoftvercsere miatt csúsztak a kifizetések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik