Belföld

Akkugyári dolgozó: Rengetegen hagyták itt az építkezést. Félnek, persze, hogy félnek

Egy iváncsai akkumulátorgyári dolgozóval készített interjút a RTL Klub. Megírtuk korábban, hogy tíz-tizenkét munkavállaló lett rosszul május végén az SK On Hungary akkumulátorgyár iváncsai telepén. Az ügyben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indítottak nyomozást. Többen azt állították, hogy védőruha nélkül kellett nehézfémekkel dolgozniuk, ezt követően jelentkeztek náluk a tünetek. Akkor több dolgozó is arra panaszkodott, hogy több helyen is nagy kék hordókban számukra ismeretlen anyagot tárolnak. A megyei kormányhivatal 14 millió forintra büntette a gyárat a napokban.

Egy, az építkezésen dolgozó munkás most a Híradónak azt mondta, még mindig találkozhatnak ezekkel az anyagokkal. Igaz már nem a folyosón, hanem külön helyiségekben tárolják ezeket.

Vannak a tartályok, amiket már kiürítettek, de azért valamennyi anyag még maradt bennük, azok is ott vannak a helységekben hagyva

– fogalmazott a dolgozó.Az RTL forrása azt is állítja, hogy az eset óta többen is kiléptek, mert félnek a gyárban dolgozni.

Nagyon sokan elmentek a legutóbbi ilyen hírek után, rengetegen otthagyták az építkezést, több 10-20 emberről tudok én, aki csak emiatt számolt le. – Mert félnek? – Félnek, így van, persze, hogy félnek.

A dolgozó azt is mondta:

Nagyjából mi is a hírekből tudjuk, vagy ha nagyon utánanézünk, hogy milyen anyagokkal kerülhetünk kapcsolatba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik