Belföld

Súlyosabb büntetést kapott az M. Richárdot átverő férfi

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Megszületett a jogerős ítélet annak a csömöri férfinak az ügyében, aki elhitette M. Richárddal, hogy a kapcsolatai révén visszaszerzi majd neki a bevont jogosítványát.

Csiha Gábor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője azt közölte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla súlyosított a büntetésen és két évi, végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és egymilliós forintos pénzbüntetésre ítélte az elkövetőt.

A Központi Nyomozó Főügyészség még 2020 novemberében emelt vádat az akkor 35 éves férfival szemben. A vádirat szerint a férfi egy közvetítőn keresztül elhitette Dózsa György úti gázolóként ismertté vált M. Richárddal, hogy a rendőri és közlekedési hatósági kapcsolatai útján 600-600 ezer forintért visszaszerzi a jogsiját, illetve kedvezően befolyásolja majd az ellene halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folytatott büntetőeljárást.

Kapcsolódó
Négy év fogházat kapott M. Richárd, megszereztük az eddigi bűnlajstromát
„Mi kell ebben az országban ahhoz, hogy valakit örökre leültessenek?" – kérdezte az elhunyt egyetemista fiú édesapja az ítélet után.

Végül összesen 900 ezer forint készpénz jutott hozzá M. Richárdtól, aki azóta több agyvérzést kapott és tavaly májusban meghalt. Az elkövető saját magára költötte a gázolótól kicsalt pénzt 

A Fővárosi Törvényszék tavaly augusztus 25-én kihirdetett elsőfokú ítéletével bűnösnek mondta ki az elkövetőt három rendbeli befolyással üzérkedés bűntettében, amelyért kétévi, végrehajtásában három évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, 200 ezer forint pénzbüntetésre, valamint 900 ezer forint vagyonelkobzásra ítélte.

Az ügydöntő határozat ellen az ügyész a vádlott terhére, végrehajtandó szabadságvesztés büntetés, valamint közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabásáért, míg a vádlott irány megjelölése nélkül, védője pedig felmentésért, illetve enyhítésért jelentettek be fellebbezéseket.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban a másodfokú eljárást lefolytató Fővárosi Ítélőtáblához benyújtott indítványával az ügyészi fellebbezést fenntartva és kiegészítve kezdeményezte az első fokon kiszabott pénzbüntetés súlyosítását.

A táblabíróság súlyosított a büntetésen és egymillió forintra felemelte az elkövető pénzbüntetését, míg a szabadságvesztése végrehajtásának felfüggesztése próbaidejét 5 évre súlyosította.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik