HIRDETÉS
Belföld

Döntött az Alkotmánybíróság: nem lesz oktatási népszavazás

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Hiába hitelesített két kérdést is a Kúria.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) vezetői öt kérdésben kezdeményeztek népszavazást, ám mindegyiket elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Később a Kúriához fordultak, amely két kérdést hitelesített.

Egyetért-e Ön azzal, hogy a helyi tanterv a tanórai foglalkozások időkerete harminc százalékának felhasználásáról rendelkezzen?

 

Egyetért Ön azzal, hogy a tanuló a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 6. mellékletben meghatározott testneveléssel együtt számított heti óraszáma három órával csökkenjen?

Ezekről most külön-külön döntött az Alkotmánybíróság.

Az NVB szerint a kérdéseknél az egyértelműség követelménye nem érvényesült. Nyelvtanilag, logikailag egyetlen igennel vagy nemmel megválaszolhatóak ugyan, mögöttes tartalmuk mélyen tanügyi, szakpolitikai jellegű, így a választó nincs abban a helyzetben, hogy átlássa döntése ok-okozati összefüggéseit.

A Kúria végzéseiben elvi éllel mondta ki, hogy a népszavazásra javasolt kérdés egyértelműségi vizsgálatánál a szavak általános jelentése alapján annak elsődleges értelmezéséből kell kiindulni, ahogyan azt egy átlagosan tájékozott, társadalmi-gazdasági ismeretekkel rendelkező racionális választópolgár a mondat nyelvtani értelme szerint értheti (elsődleges jelentés elve).

Az Alkotmánybíróság viszont azt állapította meg, hogy a Kúria jogértelmezése túlterjeszkedett az egyértelműség törvényi fogalmán, kitágította az értelmezési kereteket, a népszavazási kérdés egyértelműségének tartalmi-, és idődimenzióját, ezért a támadott kúriai végzéseket megsemmisítette.

Ajánlott videó

Menczer: Rossz szándékot képviselnek azok, akik Magyar Péter elgondolásait tartják helyesnek
Menczer Tamást kérdeztük Orbán Viktor mondatairól, amiket a zánkai Harcosok Klubja edzőtáboráról szivárogtattak ki a Telexnek, köztük olyanokról, mint hogy „az ellenfél gyülekezetének a magja az rossz emberek gyülekezete.” A Fidesz kommunikációs igazgatója kérdésünkre azt mondta, hogy szerinte a Tisza Párt magjához tartoznak olyan szavazók, akik támogatják a Magyarországra nézve hátrányos és rossz brüsszeli terveket. Kíváncsiak voltunk arra is, hogyan állnak a digitális térben, milyen adatokat gyűjtenek a szavazóikról, illetve buszoztatnak-e a Békemenetre fideszeseket. Menczer úgy értékelte, hogy a kormányfő egy rocksztár volt Zánkán.
0 seconds of 6 minutes, 39 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Next Up
Békemenet.mp4
00:05
00:00
06:39
06:39
 
Olvasói sztorik