Belföld

713 lóerős, 300 kilométer/órás végsebességre képes, 50 milliós Mercedes tarolta le az Árpád hidat

Ügyfélkapu Jármű Szolgáltatási Platformja
Ügyfélkapu Jármű Szolgáltatási Platformja
Megnéztük a RACE-001-es rendszámú sportautó adatait, ami egy Forma-2-es versenyautó teljesítményével vetekszik. A Mercedes feltehetően egy másik kocsival versenyzett szombatra virradóra Budapesten. Az Árpád hídon történt balesetben halálra gázoltak egy szabályosan közlekedő kerékpárost, akit a szalagkorlát sem tudott megvédeni.

Minden idők legerősebb és leggyorsabb Mercedes E-osztályaként mutatták be 2016 végén a német autómárka E63 AMG S típusú járművét. E típus egyik példánya volt részese szombatra virradóra annak a horrorbalesetnek, ami egy szabályosan közlekedő kerékpáros halálát okozta az Árpád hídon.

Mihádák Zoltán / MTI Összeroncsolódott kerékpár és személygépkocsi darabjai az Árpád hídon 2023. július 1-jén.

Mint arról a 24.hu is beszámolt, szombat hajnalban két autó feltehetően versenyzett egymással az Árpád hídon, közülük az egyik letarolta a szalagkorlátot, majd halálra gázolt egy épp ott tekerő biciklist. A vétkes jármű ezek után visszapattant az úttestre, ahol a másik kocsinak is nekicsapódott. Egy igazságügyi szakértő szerint az autós 130–150 kilométer/órás sebességgel száguldozhatott, mielőtt átszakította a szalagkorlátot. Mint kiderült, a baleset egyik főszereplője a RACE-001-es rendszámú Mercedest vezette, amivel pillanatok alatt el lehet érni a 150 kilométer/órás sebességet.

A járműnyilvántartás adatai szerint az egyedi rendszámú E63 AMG S típusú Mercedes gyárilag 450 kilowatt, vagyis 612 lóerős teljesítményű, ami alig marad el a Forma-2-es bajnokság versenyautóinak teljesítményétől. 

Frissítünk!

Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a szóban forgó Mercedes gyárilag csakugyan 612 lóerős, ám a jármű tulajdonosa személyre szabott tuningolással, szoftveresen 713 lóerőre növelte az autó teljesítményét. Az erre szakosodott műhely közösségi oldalán meg is találtuk a referenciafotók közt a Mercedest, a mérési eredményekkel együtt, amiből kiderült, hogy további 100 lóerővel erősebbé tették az egyébként is bivalyerős sportautót.

Ügyfélkapu Jármű Szolgáltatási Platformja
Ügyfélkapu Jármű Szolgáltatási Platformja

A szürke színű, 2017-es gyártású Mercedes 3,4 másodperc alatt képes elérni a 100 kilométer/órás sebességet. Figyelemre méltó, hogy a végsebességet eredetileg 250 kilométer/óránál szabályozták le, de az egy kis plusz pénzért megvásárolható Driver’s Package a leszabályozás határát 300 kilométer/óráig tolja ki. A szóban forgó Mercedes ára újonnan 50 millió forint körül mozgott, a balesetben érintett 5 éves, használt változathoz hasonlót 20–25 millió forintért találtunk az eladásra kínált használt autók közt.

A majd’ négyezer köbcentis, V8-as biturbó motorral szerelt járművet 2018 nyarán helyezték forgalomba Magyarországon. Legutóbb tavaly nyáron vizsgáztatták a járművet, adatlapja szerint – noha alig több mint 90 ezer kilométert futott – egyszer már motort kellett cserélni benne. Az pontosan nem derült ki, hogy mikor került fel az autóra az egyedi – RACE-001-es rendszám –, de az bizonyos, hogy 2020-ban még az eredeti rendszámával fotózták le a Lánchíd előtt.

A sofőr a közösségi oldalak tanúsága szerint legális gyorsulási versenyeken is részt vett. A Reddit egyik felhasználója fotót is közzétett arról, hogy májusban egy tököli gyorsulási versenyen szerepelt a szürke Mercedes.

Mihádák Zoltán / MTI Az ütközésben összeroncsolódott személygépkocsik az Árpád hídon 2023. július 1-jén.

Az E63 AMG S típust a vezess.hu stábja is tesztelte 2016 végén. Az autót úgy jellemezték, hogy az olyan, mint „egy zongorahúrra helyezett dinamitrúd, ami minden pillanatban arra vár, hogy meggyújtsuk a kanócot.”

Kapcsolódó
150-nel száguldhatott az autós, aki halára gázolt egy biciklist az Árpád hídon
Vizsgálják annak a lehetőségét is, hogy két sofőr esetleg versenyzett egymással..

Ajánlott videó

Olvasói sztorik