Reagált a Datadat-csoport, azokra az állításokra, amelyek a ma, titkosítás alól feloldott 2022. évi magyarországi országgyűlési választások külföldi befolyásolása című összefoglaló jelentésben fogalmaztak meg, a dokumentumot a Nemzeti Információs Központ készített. Ebben az utóbbi, 52 oldalas dokumentumban – amelynek egyes részei továbbra sem olvashatók a kitakarások miatt – szó esik többek között az Action for Democracy-tól érkező pénzekről, illetve a támogatások felhasználásáról, például a DatAdat-csoport részéről.
Az is szerepelt a jelentésben, hogy a „rendelkezésre álló, más forrás által nem megerősített információ szerint a DatAdat-csoport bonyolította az ellenzéki miniszterelnök-jelölti választást, amely során – az MMM számára kedvezően – manipulálta az eredményeket.” Hogy ezt miképp tette, az nem derül ki a jelentésből.
A Szigetvári Viktorhoz, Ficsor Ádámhoz, Bajnai Gordonhoz és Dessewfy Tiborhoz köthető Datadat a 24.hu-hoz eljuttatott közleményében állítja: a
Datadat nem vett részt az ellenzéki előválasztás szervezésében, így ha akarta sem tudta volna azt senki javára befolyásolni. Közismert tény, hogy azt a részt vevő pártok, civil szervezetek bonyolították, és maguk ellenőrizték a folyamat tisztaságát. A dokumentum maga is beismeri, hogy készítői ezt az ordas hazugságot semmilyen ténnyel nem tudják alátámasztani.
Hozzátették: az előválasztás idején és korábban a Datadat vállalatai nem álltak kapcsolatban Márky-Zay Péterrel és az MMM-mel. Részükre szolgáltatást nem nyújtottak.
A tény az, hogy egy civil szervezet, amely aktív volt a 2022-es népszavazási kampány során, szolgáltatásokat rendelt meg cégünktől, amelyik kampányokra specializálódott. A közzétett jelentés is leszögezi: a bemutatott pénzügyi mozgásokból követhető, hogy a beérkezett bevételt a megrendeléssel összhangban alvállalkozók kifizetésére fordítottuk (digitális hirdetések vásárlása, közterületi reklám vásárlása, távközlési szolgáltatások, rendezvények költségei stb.). Mindegyik mozzanat a legtermészetesebb módja egy népszavazási mozgósító kampány működésének és egy civil szervezet önszerveződésének.
A közleményben leszögezik: „cégünk az elmúlt 7 év során egy magyar kisvállalkozásból Európa egyik meghatározó kampány-technológiai cégévé nőtte ki magát. A világ több mint 20 országában rendelkezünk ügyfelekkel.”
Sajnos a magyar kormány olyan üzleti környezetet teremtett, amelyben egy vállalkozó sem érezheti magát biztonságban. Így lehetetlenítve el, hogy a Datadat sikere egy hazánkban bejegyzett és onnan irányított cégcsoportban teljesedjen ki.
Közleményükben úgy fogalmaznak:
Rogán Antal feltaláló újabb remek alkotásával ismerkedhetett meg ma a közvélemény: propagandacélú, titkosszolgálati jelentésnek álcázott összeesküvés-elmélet.
Ahogy arról lapunk múlt héten elsőként beszámolt, az Állami Számvevőszék hárommilliárd forintnál is nagyobb büntetést tervez az ellenzéknek a 2024-es kampányok előtt a 2022-es kampányban feltűnt külföldi források miatt. Az ÁSZ szerint mintegy 1,7 milliárd forintra tehető az az összeg, amit külföldi forrásból finanszíroztak Márki-Zay Péter mozgalmán, a Mindenki Magyarországa Mozgalmon (MMM) keresztül, a büntetés pedig ennek a duplája lesz a törvények szerint, azaz közel 3,4 milliárd forint.