Belföld

Luxusóraként adott el két gagyi karórát 700 ezerért

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége azzal a keszthelyi férfival szemben, aki hamisított luxusórákkal csalt ki több százezer forintot az áldozatától

A Somogy Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi korábban hozzájutott két hamisított luxusórához, majd amikor anyagilag szorult helyzetbe került, elhatározta, hogy úgy fog pénzhez jutni, hogy azokat eredetiként értékesíti.

A férfi az egyik ismerősén keresztül került kapcsolatba a sértettel, akinek a karórák megtekintésekor azt adta elő, hogy azok eredetiek, és egy gazdag belga üzletember házastársa árulja érték alatt azokat, mert a férje börtönbe került, a vagyonukat zárolták és minden ingó dolgot értékesít készpénzért. Azt is állította, hogy rendelkezik az órák eredetiségét igazoló tanúsítványokkal, amiket pótlólag meg fog küldeni.

A tévedésbe ejtett személy végül 700 ezret fizetett a hamisítványokért, azonban rövid időn belül rájött az átverésre, ezért felkereste az eladót. A férfi még ekkor is ragaszkodott ahhoz, hogy az órák eredetiek, sőt még az állítólagos belga nő keszthelyi házát is megmutatta a sértettnek. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a csalással vádolt férfire azzal, hogy téríttessék meg vele a kárt az áldozatának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik