Belföld

A bíróság döntése alapján mégis nyomozás indulhat Orbán Viktor toszkánai kiruccanása miatt

24.hu
24.hu

A Budai Központi Kerületi Bíróság döntése értelmében mégis nyomozás indulhat Orbán Viktor miniszterelnök Olaszországi kiruccanása miatt, ahova a Magyar Honvédség repülőgépével utazott el. A kormányfőt március elején egy egyiptomi hivatalos útról hazafelé tartó honvédségi gép Toszkánában tette ki, majd feleségével Firenzében fotózták le.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint a honvédségi Airbus utasszállító ezer kilométeres kitérőt tett, ami legalább 3-4 millió forint adófizetői pénzbe került, miközben Gulyás Gergely miniszter érvelése szerint Orbán csak kiszállt hazafelé. Az ellenzéki politikus ezért feljelentést tett, ám az ügyészség elutasította azt. Hadházy most a Facebook-oldalán adott hírt arról, hogy az ügyészség elutasító határozatát hatályon kívül helyezte a bíróság, így feltehetően mégis nyomozni kell az ügyben.

Az ellenzéki politikus azt írta, hogy az ügyészség határozatát azért tudta megtámadni a bíróságon, mert az „EU-s pénzekért kuncsorgó kormány” vállalta, hogy bevezeti azt a jogorvoslati utat, hogy korrupciós ügyekben a nyomozást megtagadó határozat bíróság elé vihető. Így került sor az első ilyen bírói döntésre – közölte.

A bíróság szerint az ügyész által hivatkozott tényállás részben felderítetlen. Mint Hadházy írja, a miniszterelnök magánjellegű útjának a technikai biztosítás végrehajtása mégha állami kötelezettség is, vagyon elleni bűncselekmény ettől függetlenül megvalósulhat. Az Airbus A319 repülőgép a Magyar Állam tulajdonában, ezért a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében idegen vagyonnak minősül. Az Airbus A319 repülőgép a miniszterelnök rendelkezésére bocsátható a vagyonkezelő által,

de a vagyonkezelőre vonatkoznak a rendes gazdálkodás szabályai.

Hadházy az ügyről azt írta:

A döntés jelentősége kétségtelenül nagy, az első olyan eset, hogy az EU nyomás hatására kinyitott , bírói felülvizsgálati lehetőség visszakozásra, nyomozásra kényszeríti Poltékat. Ennek van jelentősége, de túlbecsülni hiba lenne. Az ügyészségnek ugyanis a nyomozás megtagadásán kívül számos lehetősége van a nyomozás elszabotálására. Az, hogy egy nyomozást megindítanak, nem azt jelenti, hogy azt valóban, a szakma szabályai szerint le fogják folytatni. Ehelyett évekig fognak aktákat tologatni és majd valamikor sok év múlva szépen lezárják eredménytelenül a vizsgálatot.

Frissítünk!

Központi Nyomozó Főügyészség közleményben reagált, amit a hvg.hu szemlézett. Azt írták, hivatali visszaélés sem a miniszterelnök, sem pedig más személy részéről nem valósult meg, egyedül a Magyar Honvédség, mint vagyonkezelő felelőssége vizsgálható, de az is csak költséghatékonysági szempontból. Hozzátették: „a honvédségi repülőgép személyvédelmi feladatok ellátására történő biztosítása megfelel a jogszabályoknak, mindez a vagyonkezelő részéről kötelességszegésnek nem minősül. A bíróság annak tisztázását tartja még szükségesnek, hogy a biztonsági előírások miként viszonyulnak a költséghatékonyság igényéhez, milyen jogszabályi előírások alapján előzik meg őket.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik