Belföld

Fogva tartotta, kínozta, majd miután megszökött tőle, ököllel verte és megpróbálta kocsiba tuszkolni a nejét

Három év börtönre és három év közügyektől eltiltásra ítélte jogerősen a Szolnoki Törvényszék azt a többszörösen büntetett előéletű férfit, aki két évvel ezelőtt napokig fogva tartotta, verte, megkínozta, majd miután megszökött tőle, megpróbálta elrabolni feleségét Jászapátin.

A Szolnoki Törvényszék tájékoztatása szerint a házaspár kapcsolata több mint másfél évtized együttélés után megromlott, és egyre gyakrabban veszekedtek. Az egyik perpatvar után a férfi úgy döntött, hogy nem engedi ki közös lakásukból a feleségét. Bezárta az ajtót, és a kulcsot magánál tartotta. Nem engedte, hogy a nő elhagyja a lakást, miközben folyamatosan kiabált vele, többször megütötte és egy égő cigarettacsikket is elnyomott a lábán.

A nőnek végül három nappal később éjszaka sikerült megszöknie. A testvéréhez menekült, de a férje ide is követte. Másnap éjjel megjelent a ház előtt, kihívta a feleségét az utcára, ahol kiabált vele, majd elkapta a karját és megpróbálta berángatni az autójába, de nem járt sikerrel, mert a felesége segítségért kiáltott, amit mások is meghallottak.

Férje ekkor egy fadarabbal, majd többször ököllel is megütötte, és a hajánál fogva rángatta, de mikor látta, hogy többen is a felesége segítéségére sietnek, visszaült az autójába, és elhajtott. A férfi három év börtönt kapott  sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt. Az ügyész tudomásul vette a döntést, de az elkövető és védője azonban felmentésért fellebbezett A Szolnoki Törvényszék helybenhagyta az ítéletet, így az jogerős.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik