Belföld

Egészségügyi okok miatt megtagadta a vallomást a nő, aki napokig autózott a nevelt kisfia holttestével

Újra kihallgatták a rendőrök azt a 34 éves nyíregyházi nőt, aki napokig autózott a kétéves nevelt kisfia holttestével, miután az félrenyelt egy csontot és meghalt – tudta meg a 24.hu.

Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a nevelőanya egészségügyi okokra hivatkozva megtagadta a vallomást a folytatólagos gyanúsítotti kihallgatása során.

A nevelőanya megetette a kisfiút, aki félrenyelt egy falatot, és megfulladt. A nő nem hívott mentőt hozzá, és orvoshoz sem vitte a gyermeket. Másnap hajnalban, amikor a családja elaludt, betette a kisfiú holttestét a csomagtartóba, az egyéves húgát pedig a gyerekülésbe, és elindult hazulról.

A búcsúlevelet is író nő két napon át bolyongott kocsival a környéken, közben a szerettei hívogatták telefonon.. Végül a következő hajnalban a nevelőanya elmondta a szeretteinek, hogy hol van, a férjével ezután mentek el bejelentést tenni a rendőrségre a kisfiú haláláról.

Azóta elkészült az elmeorvosi szakvélemény is az ügyben. Úgy tudjuk, hogy a nevelőanya teljesen beszámítható, és nem volt korlátozott abban, hogy felismerje a cselekedete súlyát, s annak következményeit.

A  Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság minősített segítségnyújtás elmulasztásának minősített bűntettének elkövetése miatt folytat eljárást a nővel szemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik