Recsken járunk, a Hunyadi soron jövünk kocsival kifelé a faluból, amikor rendőrautó állja el az utat, egymás után kettő. Kiszállunk, ahogy a rendőr is. Köszönünk, de látjuk, nem örülnek nekünk.

„Nem lehet tovább menni” – mondja az első rendőr egy sokat látott hivatalnok éppannyira kimért, mint realista hangján.

Az omladozó, régi malomépület előtt állunk, innen van még vagy 200 méter a falu végéig. Romos házak, vályogházak, fél kész házak, toldozott-foldozott tákolmányok, rozoga melléképületek: ez a kínálat. Recsk legszegényebb része ez, azoknak az embereknek az otthona, akiknek a feje fölött, a hegyen nemrég bányát nyitottak.

A bánya pedig – ahogy itt mondják – múlt csütörtökön megindult feléjük. Elöntötte az iszap az utca végét, rémisztő fotók és videók keringtek arról, ahogy ömlött a sár a házakra, és ahogy menekültek az emberek. Egyikük azt mondta kétségbeesve, hogy

az egész hordalék lejött a hegyről, és az otthonomnak is vége lett. (…) Ez a bánya, gyerekek, ez a bánya! Biztonságos minden, lehet látni. (…) Gyerekek, lejött az egész hegy! Még most is csurog. (…) És azt mondta a vállalkozó, hogy biztonságos. Biztonságos, lehet látni!

Azért jöttünk, hogy megnézzük, mi maradt az özönvíz, a sárlavina és az iszaptenger után, de még inkább kíváncsiak vagyunk arra, hol és hogy vannak az itt lakók.

Megpróbálunk hatni a rendőrökre, hátha beengednek: az úton maradunk, nem megyünk be ingatlanokba, csak végigmegyünk az úton, és jövünk is vissza.

„Nem lehet, vészhelyzet lett hirdetve.”

Nem világos, miért lenne vészhelyzettől jobban sújtva a tőlünk húsz méterre fekvő placc, mint az, amin állunk. Pont ugyanolyannak tűnik. Kemény a talaj, ki van már száradva.

„Én nem adhatok tájékoztatást. A polgármester adhat. A megyei rendőrség adhat. Én nem.”

Hiába kérdezzük, mi történt, a rendőr nem mondhat többet.

*

Ami biztos: múlt csütörtökön hirtelen és hatalmas esőzés volt a Mátrában, a felhőszakadás villámárvizet okozott nemcsak Heves megyében, de Nógrádban is. Gyöngyöstarjánban két halálos áldozatot követelt a szélsőséges időjárás.

Recsken azonban valami speciális történt. A falunak ezt a szakaszát, amely tehát már napok óta le van zárva, vastag iszaptenger öntötte el, beömlött a házakba is. A felvételekből és az első beszámolókból is egyértelmű, hogy nem kizárólag az esővíz, hanem a házak feletti bányaterületről megindult, vízzel keveredett agyagos földdarabok is veszélyt jelentettek – sőt ezek jelentettek csak igazán veszélyt, ahogy lezubogtak a hegyoldalon.

Recsken ugyanis a faluszéli házaktól pár száz méterre bányát nyitottak. Márciusban részletesen beszámoltunk arról, hogy a helyieket erről az utolsó pillanatig nem tájékoztatták, ők a múlt év végén arra lettek figyelmesek, hogy hatalmas teherautók kezdenek elhúzni a házaik előtt, majd egyszer csak nekiálltak – ahogy kőbányákban szokás – robbantani is.

A helyi pár tucat család helyzetét és érzéseit az az asszony foglalta össze legjobban, aki akkor azt mondta nekünk:

Itt dolgoznak most is a dombon, felettünk. Hétvégén is, ha esik, ha fúj. Attól félünk, hogy ránk omlik. Éjszaka is felkelek, nem tudok pihenni, aludni. Pedig olyan jó, nyugodt hely volt ez, tudja, nyáron olyan volt ez, mint az üdülő! Csendes, jó levegő volt itt. De ennek vége. Állandó zaj van meg az a robbantás. Minket nem kérdeztek meg, de nem is tájékoztattak, hogy mi lesz. Hogy lehet ez? Hogy nem kérdeztek fel legalább, hogy akarjuk-e ezt, vagy sem? Maga elhiszi, hogy ezt így meg lehet csinálni? Hogy aki mellett bányát nyitnak, annak be se dobnak egy papírt, hogy hahó, itt bánya lesz?

Félelmük, hogy a domboldal alján lévő házakra egyszer ráömlik a hegyoldal tetejére felhúzott úgynevezett védmű, most részben bekövetkezett. A nagy eső megbontotta a falat, ami el kezdett lefolyni a Hunyadi sor házaira, ahonnan menekülniük kellett a lakóknak. A beszámolók szerint akadt olyan mozgássérült ember, akit ablakon át kellett kimenekíteni a házból.

A megyei katasztrófavédelem azt válaszolta érdeklődésünkre, hogy a „Hunyadi úton tizenhét ingatlanból negyvennyolc embert kellett kitelepíteni, elhelyezésükről részben hozzátartozók, részben a település önkormányzata gondoskodott.” A rendőrség így indokolta a lezárást: „egy múlt heti káresemény miatt” kell megállítani mindenkit az úton. A rendőrök pedig azért állnak ott, hogy a házakban maradt vagyonelemek biztonságban legyenek.

Akiket nem költöztettek ki

Baranyi Anasztáziának nem kellett elhagynia otthonát, ő még a malom előtt lakik. Miután a rendőrök visszafordítanak, vele találkozunk először, karján a gyermekével. Nincs sok ideje, de pár mondatban elmondja, hogyan emlékszik, és mit gondol arról, ami történt.

Volt az a vihar, és megindult a bányából a hegy. Ment a sárlavina be a házakba, ide nem, de amikor elkezdett ömleni az eső, és hallottuk kintről, hogy baj van, kimentünk, és láttuk, hogy valahova már annyira bement a sár, hogy nem lehetett bemenni a házba. Mi maradhattunk, innen vagyunk a malmon, de veszélyben vagyunk. Így érezzük. Félelemben alszunk. Nem tudjuk, mifelénk mikor indul meg a bánya.

Pár házzal feljebb a falu központja felé egy asszony mutatja, hol jött a sár a háza mögött. „Megcsináltuk a medrét, ki tudtuk vezetni az utcára, de minden sáros lett. Most dobáltam ki rengeteg sáros holmit. Büdös az iszap, most is érzem. Itt is fel kell szedni a ház előtt… Tudja, nem volt ilyen azelőtt sose. Akárhány eső volt, ilyen nem volt, most viszont ide hozzám egy csomó kő is bejött. És én még nem vagyok veszélyben, igaz?”

Csikós Ádám édesanyjával kicsit lejjebb lakik egy rozoga vályogházban, hozzájuk kevesebb iszap jött le a domboldalról, inkább az eső okozott problémát, a tető kezdett átázni. Ádám a bútorgyárban dolgozik, szabadságot vett ki, hogy végezze a kármentést.

Akkora volt itt a víz meg az iszap, hogy a szomszédból menekítették a disznókat. Vitték rokonokhoz. Én azóta próbálom helyrehozni a bajokat.

„Vályogháznak átok a nagy eső, megszívja magát, büdös lesz” – veszi át a szót édesanyja, Szajkó Katalin, aki kerekesszékben él jó ideje. Amikor a lábáról kérdezem, azt mondja: „Érszűkületem van, nem tudják meggyógyítani, így hát vagdosnak belőle.”

A malom előtt visszaülünk a kocsiba, és begurulunk a központba. Azok a recskiek, akiket kiköltöztettek, vagy rokonoknál húzzák meg magukat, vagy a focipálya mögötti sportteremben. Az utóbbiba tartunk.

Kaptunk 100 ezer forintot, hogy fogjuk be a szánkat

Az épület belsejében egy apró szobában, a tornapadon ül anya és lánya, Farlasné Barkóczi Teréz és Burai Nikoletta. A sarokban matracok, az asztalon kis étel, némi kenyér, alatta szatyor: benne mindaz, amit elhozhattak. A két nő nem tudja, meddig kell itt maradniuk, lehet, hogy már csak napokig, talán hetekig még. Semmi sem biztos, csak hogy egyelőre itt alhatnak, és kapnak élelmet.

„Dolgozni voltam” – idézi fel a múlt csütörtököt Teréz. „Szállodában dolgozom Mátraházán, takarítok. Telefonált a nagyfiam, hogy baj van. Meg látom a telefonom, hogy osztja meg mindenki Recsken, hogy ömlik a sár. Nem tudtam egyből jönni, sok szobám volt még, csak az esti busszal, akkor már be se mehettem, a saját házamba nem tudtam bemenni! Térdig ért a sár, volt, aki belesüllyedt, úgy kellett kihúzni belőle. Volt kinn rendőr, mentő, mindenki. Aztán a rendőr mondta, hogy öt percre bemehetek, addig szedjem össze, ami a legfontosabb. Gyógyszert például, mert beteg vagyok. Aztán a polgármester adott százezer forintot, hogy ezt a vállalkozó küldi.”

Teréz fáradt és elkeseredett. Azt mondja, örül, hogy kapott több szivacsot, mert amikor csak egy volt alatta, az nagyon kemény volt. Nikoletta dühösebb.

Ezzel a pénzzel akarják befogni a szánkat! Ezek úgy voltak, hogy odatesszük a bányát, aztán vagy rámegy a cigányokra, vagy nem. Ha meg rájuk megy, legfeljebb eltakarodnak. Így volt ez, hogy másképp? Mert nekem azt ne mondja senki, hogy értelmes, okos ember, egy mérnök ezt nem gondolta végig. Nem gondolta végig senki, hogyha lesz egy hatalmas földkupac a házak felett, akkor az le is jöhet, bele a nyakunkba?!

A két nő görnyed a padon. Az utolsó előtti ház volt az övék, utánuk véget ér a falu. Teréz azt mondja: „Olyan házból kellett menekülnöm, ami az én tulajdonom. A bányának vállalnia kell a felelősséget. A tulajdonos gazdag ember, milliárdos. Tönkretette az életem. Adjanak házat, nem megyünk albérletbe, nekem ház helyett ház kell!”

Felmegyünk az emeletre, oldalt egy nagyobb teremben az egyik matracon épp egy kisgyereket altatnak.

Előttünk rezsó, kotyogó az emelet végén, meg egy kis asztal, mellette szék, itt rendezkedett be Glonczi Anna és Váradi Nándor. „Eddig álltunk az agyagos földben” – mutat a térdéig az asszony. „Jött az eső, megindult a föld, omlott, mi meg életveszélybe kerültünk, ezt mondta a hatósági ember. Jöttek gépek is, de azok se bírták, akkora volt a sár. Öt percet kaptunk, aztán mennünk kellett. Pedig jött korábban a bányatulajdonos, és azt mondta, hogy nem kell félni, nem lesz semmi baj. Hát lett.”

Az asszony azt mondja, a bányától kaptak 100 ezer forintot, az önkormányzattól 10 ezret meg szállást, ennivalót. „Nem tudjuk, hogy ez meddig lesz. De az biztos, hogy én most nem már költöznék vissza. Oda nem.”

Polgármester: a bányának megvan a felelőssége

A polgármesteri hivatal felé megyünk, Nagy Sándor vár minket. Ő a település vezetője, aki egyszerre szeretne jóba lenni a bányával (érvei: adóbevétel, munkahelyek), és mivel szeretné megtartani polgármesteri székét, a lakók érdekeinek a képviselőjeként is meg kell jelennie. Ez jó ideje elég nehéz feladat, hiszen a bányát sokan nem szeretik a faluban, most meg több ingatlant is ki kellett üríteni részben miatta.

Nagy Sándor most is óvatosan kezd, tartózkodik attól, hogy kijelentsen bármit. „Majd a vizsgálat kideríti” – mondja, amikor arról kérdezzük, mi történt pontosan.

Aztán csak elismeri, a bányából jött le a föld, a vizsgálat pedig arra fog koncentrálni, hogy miért jött le onnan. Vizsgálat alatt azt érti, hogy szerdán jön egy geológus Recskre, ő mond véleményt, így lesz nekik egy újabb, mert egy statikai véleményük már van, e szerint az emberek akár vissza is mehetnének a házakba, mert azok statikailag nem sérültek. A polgármester azonban ezt nem engedi, túl kockázatosnak tartja.

„Bányászati szakemberek megnézték korábban, és nem számoltak ilyen extrém időjárással. Hogy a csapadék így megbomlasztja a védművet.”

Ezután azzal folytatja, hogy mégse jó a mostani konstrukció, itt az élő példa: nincs, ami megfogja a vizes földet, ha csúszni kezd. „Azt mondtam a bányavállalkozónak, hogy ez így nem jó. Végleges megoldást kell keresni. Ezt mondtam az országgyűlési képviselőnek, Horváth Lászlónak is: keressünk végleges megoldást. És a bánya üzemeljen sokáig.”

A bányának van felelőssége abban, hogy vészhelyzet van a Hunyadi soron? – kérdezzük.

A polgármester kicsit gondolkodik, aztán kiböki:

Meglátjuk. Nyilván van.

Nagy Sándor azt mondja, hogy amikor csütörtökön beszélt a bányatulajdonossal, úgy érezte, nagyon megijedt. A családonként 100 ezer forintos gyorssegélyt ugyanakkor a polgármester kérte tőle.

A falu vezetője épp érkezésünk előtt járt a Belügyminisztériumban, ahol arról tárgyaltak, hogy az otthon nélkül maradtak hogyan kaphatnak új ingatlant. „21 ingatlan helyett 21 ingatlan” – ez a cél. Azt mondja, valamilyen megoldáson dolgozik a kormány, de nincs végleges döntés, lehet, hogy valamit építenek.

„Addig mi lesz?” – kérdezzük.

„Hát, ez a probléma” – mondja a polgármester.

Az ember, aki megmondta, mi fog történni

Újra a Hunyadi soron vagyunk. Eljöttünk Baranyi Istvánhoz, akinek jóslata súlyosan beigazolódott.

Baranyi úr erős jelenség, van benne hit, bölcsesség és filozofikus hajlam, na meg humor, a tetejébe rengeteget káromkodik. Amikor azzal kedveskedünk neki, hogy a jelek szerint ő a recski Cassandra, úgy tesz, mintha meg se hallaná, legyint és elengedi a füle mellett a kétes bókot. Pedig márciusban ezt mondta nekünk:

Feszült vagyok, igen, idegben vagyok. Csodálja? Hülye nem vagyok, nem érdekel semmi, de a család érdekel, azért élek. Ötven éve itt élek. Ötven éve le van szarva ez a cigánytelep. Nem lesz nyugalom, engem az zavar. Ha ez itt megy, soha nem lesz nyugalom. Jönnek majd az esős napok, ha felhőszakadás lesz, ez úgy fog onnan fentről jönni, mint a fos, bele a nyakunkba.

E jóslata kommentálására kérjük Baranyi urat, ám ezt szerényen és szűkszavúan rendezi le: „Igazam lett. Sajnos. Megmondtam a tulajnak is, hogy ez nem ér semmit. Le se szarta, amit mondok.”

Ekkor ér mellénk a polgármester, ő is kijött a Hunyadi sorra. Nagy Sándor kiszáll, és hamar kiderül: Baranyi úrnak róla is van véleménye. Ül a Thonet-székén, úgy mondja:

Nem Sanyival van baj. Sanyi is tévedhet. Kár, hogy nem hallgatott rám. Sajnos bekövetkezett ez, de ez is csak figyelmeztetés, mert egyszer ez tökéletesen átázik, és meg fog csúszni, ha nem biztosítják be. Én tudtam, mi fog történni. Sanyi nem volt vele tisztában, ő is hitt ezeknek bányamérnököknek.

A polgármester közben arról beszél, hogy próbálják rendbe hozni a helyzetet, megoldást találni.

Baranyi úr bólint, a jó szándékot nem vitatja. Az ő szempontjai azonban mások, hiszen itt lakik a hegyoldalban, az ő bőrére is megy a játék, az unokákról nem is beszélve. „Nem örülök annak, ami történt. Emberéletet is kérhetett volna. Mert keveset esett, mármint időben. Mi van, ha esik húsz órát? Ha többet esik? Negyvenet. Ha többet esik, és ez ott mind a fejünk felett folyékonnyá válik, az megöl minket. Ha éjjel indul meg a hegy, amikor alszunk, akkor mi van?”

Az utolsó mondatok különösen súlyosak:

Halandó téved. Isten nem téved. Istent nem szabad hibáztatni.

Bányatulajdonos kormányközeli kapcsolatokkal

Recsken eddig is működött kőbánya, igaz, a falutól több kilométerre. Jó fél éve tűntek fel a Hunyadi sor feletti Valéria-hegyen a gépek, mert azt mutatták a kutatások, hogy itt is van elég kő, andezit. A bányatelek tulajdonosa nagy elánnal kezdte meg a munkát hónapokkal ezelőtt, a fás területet lényegében letúrta, majd a föld alatti hatalmas tömbökről elkezdték lehúzni a földréteget, ennek egy részét tolták fel a hegy oldalára.

A beruházó céget nem nehéz kormányközeli körökhöz kötni. A debreceni székhelyű Andezit-Bau Kft. tulajdonosai közt megtaláljuk a Kósa Lajos Fidesz-alelnökhöz több szálon kapcsolódó ügyvédet, Fiák Istvánt, míg a másik tulajdonos, Nagy István azzal dicsekedett korábban a recski polgármesternek, hogy Szijjártó Péter jó ismerőse. Egy korábbi testületi ülése jegyzőkönyve szerint innen viszik majd a követ a NER egyes presztízsberuházásaihoz, például a Belgrád–Budapest vasúthoz – és ezt akkor mondta a polgármester, amikor a bányát még meg sem nyitották.

A cég minden szükséges engedélyt megkapott, a megyei kormányhivatalnak az sem okozott problémát, hogy a munkaterület milyen közel van a házakhoz.

Nagy István ügyvezető-tulajdonos korábban a 24.hu-nak azt mondta: „Az általunk végzett tevékenységgel kapcsolatban álló összes hatóság többször is ellenőrzést tartott a helyszínen, és minden alkalommal megállapították, hogy cégünk az összes előírást maradéktalanul betartva végzi a bányászati tevékenységet.

A bánya közelében található, védendő ingatlanokat az illetékes hatóságok megvizsgálták, és az általuk meghatározott irányelvek alapján lett kialakítva a bányatelek elhelyezkedése, a munkavégzés helye és a védőtávolságok nagysága.

A céget az iszapömlés után is kerestük, de telefonon csak annyit mondtak, hogy egyelőre nem kívánnak nyilatkozni, megvárják a vizsgálatot, és utána mondanak nyilvánosan bármit.

Arról már a helyszínen győződtünk meg, hogy a múlt heti események nem tudták leállítani a munkát.

Azt a recski utcákból is tisztán láttuk, ahogy fenn, a házak felett a kotrógép rendezi a talajt, a bánya Mátraderecske felőli bejáratánál pedig az fogadott minket, ahogy több munkagép is dolgozik, mintha nem történt volna semmi.

A kitermelés folytatódik.