Kenesei István: A kutatóhálózat második elrablása
Az egyik legsikeresebb brit tévésorozat, ami tulajdonképpen három, Oxfordban, ebben a patinás egyetemi városban játszódik, teljes mértékben kihasználva nem csupán a történelmi helyszínt, hanem az oktatási környezetet is, azaz a kollégiumnak magyarra csak betű, de nem értelem szerint fordítható college-ok épületét és belső életüket is. A forgatási sorrendben első, de a főszereplő korai halála miatt folytathatatlan, ám történetileg „középső” epizódsor, a Morse felügyelő hőse egy komolyzene-rajongó, kissé iszákos és elviselhetetlen intellektuális nyomozó, aki hajdan oxfordi diák volt, s ezért a nagyképű donok akár latinul elejtett idézeteire is méltó választ képes adni. Annyira népszerű volt, hogy később két külön sorozatot forgattak, az egyiket detektívtársa későbbi nyomozásairól, a másikat Morse fiatalkoráról.
Az 1987-ben kezdődött szériáról egyszer megkérdeztem egy híres oxfordi professzort, vajon mi motiválta az egyetemet, hogy beengedje a filmeseket a turisták elől is többnyire elzárt kertekbe és épületbelsőkbe, és miért hagyták, hogy a professzoraikat kicsapongónak, agresszívnek, kiállhatatlannak, az oxfordi légkört ennyire mérgezőnek mutassák. A válasz persze nyilvánvaló volt: a bevétel. Oxford nemcsak a világ egyik legjobb egyeteme, de egyben az egyik leggazdagabb is, és e vonásában a „ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot sem érdemli” elv mindennapi megvalósulását is tetten érhetjük.
Gadó Gábor: Tudatlanok trükkjei
A tervezet általános indokolásában az olvasható, hogy ha a költségvetés jövőbeli tényleges pozíciója és a törvényjavaslatban vázoltak közötti összhang megbomlana, mert például nem érkeznek meg az Európai Uniótól követelt milliárdok, a Fidesz-vezette koalíció minden olyan intézkedést időben meghoz, „(…) ami megalapozza a kiadási és bevételi előirányzatokat”. Ezeknek az elképzeléseknek a költségvetési javaslattal egyidejű nyilvánosságra hozatala viszont a pénzügyminiszter szerint „(…) idő előtti lenne, veszélyeztetné az abban foglalt joghatás megfelelő kiváltását”. Orbán Viktor okkal tart attól, hogyha a polgárok már most tudomást szereznének arról, hogy mire készül, minden mozdítható vagyonukat külföldre menekítenék. A kormányfő tehetséges bűvésznek hiszi magát, de amit csinál, azt csalásnak nevezik.”
Wojciech Przybilski: Lex Tusk
Május 26-án a Jog és Igazságosság által ellenőrzött lengyel parlament elfogadott egy törvényt, amely máris a „Lex Tusk” megbélyegző nevet kapta. Ennek értelmében parlamenti különbizottságot hoznak létre, amely kivizsgálja és felfüggeszti azon polgárok közéleti szabadságjogait, akiket azzal gyanúsítanak, hogy „Moszkva érdekeit szolgálják”. Konkrétan: a célba vett személyeket tisztességes bírósági eljárás nélkül megfosztanák a közhivatal viselésének jogától.
Ha az új törvény hatályba lép, a kormány politikailag ellenőrzött közigazgatási eljárást kezdeményezhet azon személyek választási versengésből való kizárására, akiket azzal vádol, hogy Oroszországgal szövetkeztek, nevezetesen az ellenzéki vezetőt, Donald Tuskot.
Paradox módon az utóbbi időben éppen a varsói kormányzatot gyanúsították többen azzal, hogy enged az orosz érdekeknek, s ezeket a bírálatokat most háttérbe szorítja ez a nyíltan botrányos törvény. A PiS és vezetője, Jarosław Kaczyński talán ezzel a mutatvánnyal próbálja elterelni a figyelmet arról a kellemetlen realitásról, hogy számos lépésével legalábbis igazodik a Kremlhez, ha ugyan nem onnan merít inspirációt. Hogy ez nem egyszerűen „democratic backsliding”, demokratikus visszarendeződés, hanem tudatos politikai innováció a demokrácia aláásására.
Most sivatag van a politikában – Lendvai Pál osztrák/magyar publicistával Fóti Tamás beszélget
Nagyon utálom a képmutatást, álszenteskedést. Ez folytatása volt a Kurt Waldheim-ügynek is. (Amikor lelepleződött, hogy az ENSZ volt főtitkára, Ausztria köztársasági elnöke elhallgatta háborús múltjának kompromittáló részleteit, külföldi politikusok kerülték, hogy találkozzanak vele – a szerk.) És ebben talán szerepet játszott az én személyes viszonyom Ausztriához, amit kritikus hálának neveznék, hogy idejöttem 27 éves koromban, és második hazára leltem, ahol csak jó tapasztalataim voltak, és csak jóra emlékszem. Őszintén felháborított, hogy demokráciából leckéztetnek például a franciák, ahol kormányban lehettek egykori fasiszta miniszterek, vagy pont az olaszok, a maguk múltjával. Ennek az álszentsége zavart engem, amellett hogy mindig hangoztattam, nem vagyok híve ennek a koalíciónak. Ezért álltam ki mindenütt, a televízióban és külföldön is. Izraelben például három volt nagykövet jelenlétében szóltam ez ellen, vagy a Bertelsmann Alapítvány német–zsidó dialógusok című rendezvényén is tiltakoztam az ellen, hogy Jörg Haidert az osztrák, mi több, az európai demokrácia akut fenyegetőjeként állítsák be. Akkor ott a történész Tony Judt velem értett egyet, barátom, Shlomo Avineri, az izraeli politológus ellenem volt. Tény persze: Haider, a jobboldali-populista demagógia virtuóza elfogadhatatlan kijelentéseket tett a Harmadik Birodalomról.
Széky János: Nem lesz ez még így se
A magyar gazdaság hanyatlóban van, az infláció viszont Európa-rekorder, az uniós átlag háromszorosa, kiváltképp döbbenetesek az élelmiszerárak. A reálkeresetek idén márciusra hét százalékkal csökkentek. Nemzetközi tudományos megfigyelések szerint – nem vastörvény, csak erős tendencia – ekkora életszínvonal-zuhanásba előbb vagy utóbb bele szoktak bukni a kormányok.
Demokráciában.
Az „előbb” előrehozott választást jelent, miután a kormány föl- és beismeri, hogy az adott összetételben és az adott feltételek között képtelen a válságot kezelni, s ha nem kap elég bizalmat, próbálkozzék vele más. Az „utóbb” azt jelenti, hogy a kormánykoalíció vagy a legerősebb kormánypárt végigcsinálja, amit vállalt, még ha az életszínvonal-eséssel jár is, kivárja a következő rendes időben megtartott parlamenti választást, és azt veszíti el. Ahogy Magyarországon nem is egyszer megtörtént.
Mivel Magyarországon nincs demokrácia, mint az „előbb”, mind az „utóbb” ki van zárva.
Bár máshol a rendes politikai üzem része, nálunk az előrehozott választás soha nem volt igazi opció. 2006 ősze és főleg 2008 után a Fidesz és hű értelmisége időnként fölvetette, hogy a válság megoldására kormány mondjon le, és tartsanak mielőbb választásokat (hallgatólagosan azzal az indokolással, hogy normális országban ez a demokratikus eljárás), de az akkori kormányoldal hallani sem akart róla.
Ami pedig a rendes időben megtartott választásokat illeti, a Fidesz–KDNP-nek 2010 óta kétharmados többsége van, tehát úgy igazgatja a választási törvényt, magyarázat nélkül, ahogy éppen az érdeke diktálja (legutóbb a 2024-es önkormányzati választásokra szabott az ellenzéknek új szabályokat), az érdeke pedig természetesen az, hogy az ellenzék ne jusson választás útján kormányzó hatalomhoz. Ilyen körülmények között nem lehet demokráciáról beszélni.
Már csak azért sem, mert a félig-meddig civilizált világ többi országával ellentétben a hatalommegosztás, a fékek és ellensúlyok majdnem rendszere teljesen hiányzik (és ez ellen nem látok túl sok tiltakozást a hivatásos ellenzék részéről).
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
