Belföld

Hatalmasat zuhant Völner Pál fiának cége

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Miután 2021-ben a legsikeresebb évét zárta 762 millió forintos bevétellel Völner Pál fiának cége, tavaly nagyot zuhant a főtevékenységként ingatlan bérbeadással és üzemeltetéssel foglalkozó Tagba Kft.

A cég pénzügyi beszámolója szerint az árbevétel 2022-ben alig haladta meg az ötmillió forintot.

Igaz, egyéb bevétel formájában csaknem 15 millió forintot is elkönyvelt a cég, és az sem mellékes, hogy a társaság eredménytartalékában 784 millió forint értéket tartanak nyílván. Ugyanakkor az egy évvel korábbi bevétel 150-szerese volt a 2022-es eredménynek. A társaság nyeresége végül 3,5 millió forint lett tavaly.

Mint a 24.hu megírta, a cég a Völner Pál volt államtitkárt érintő korrupciós vádakkal összefüggésben vagyonzár alá került, amiről a fideszes politikus azt mondta, történelemkönyvekben fordul elő olyan, hogy családtagokat büntettek meg, ítélet nélkül, valamint a bíróság előtt úgy fogalmazott, hogy családja vagyonának zárolása az ötvenes évek módszereit idézi.

A Tagba Kft.-nek nem csak tulajdonosa hanem ügyvezetője is Völner Pál 26 éves fia, akinek Porschéját is lefoglalták a hatóságok más családi vagyontárgyak mellett. Azóta az is kiderült, hogy a Völner elleni büntetőper másik főszereplője, Schadl György, a végrehajtók volt elnöke is próbált segíteni Völner fiának sportkocsit vásárolni a volt államtitkár kérésére.

A Tagba Kft.-ről szintén megírtuk, hogy a társaságtól bérelt irodát Czine Ágnes alkotmánybíró végrehajtó lánya, Fiedler Laura. Ráadásul ugyanebben az épületben volt Völner Pál képviselői irodája Esztergomban. A Fidesz volt politikusa egyébként a minap tett vallomást az ellene korrupciós vádak miatt zajló büntetőperben.

Kapcsolódó
Miközben börtönben ült Schadl György, tavaly 44 millió forint folyt be feleségével közös cégébe
A vádlottak padjára került házaspár vagyonzárral sújtott vállalkozása még jobban is gyarapodott, mint amikor a végrehajtók volt elnöke még szabadlábon volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik