Háttérbeszélgetést szervezett szerdára a rendőrség, hogy elmondják, mit tehet jogszerűen egy tüntető, és milyen jogkörei vannak a hatóságoknak.
A Telex tudósítása szerint az eseményen elhangzott: a pénteki tüntetés nem jelentett olyan nagy testi veszélyt a rendőrökre, mint a korábbi Karmelitánál zajló tüntetés, ezért a helyszínen úgy ítélték meg, hogy nincs szükség ingerlőgáz (azaz könnygáz) bevetésére.
Wieszt Ferenc rendőrezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának főosztályvezetője a lap kérdésére válaszolva azt is mondta, a szóban forgó demonstráción valóban feltűnt egy rendőrnél sokkoló is, de a rendőrsorfal mögött, és csak abból a célból, hogy kipróbálja, működik-e, azaz használatára nem került sor. Szerinte a rendőröknél szokott lenni sokkoló, nála is van éppen egy.
Gömbös Sándor rendőr dandártábornok elismételte a korábbi tájékoztatón ismertetett főbb kereteket, miszerint míg egy gyülekezés bejelentett módon, békésen zajlik, addig a rendőrségnek legfeljebb csak az esemény biztosítása a feladata.A feladat ott kezdődik, amikor a jogszerű demonstráció befejeződik, viszont „megjelennek bizonyos személyek, ellopják a tömeget”, és arra biztatják a résztvevőket, hogy folytassák a tüntetést.
Állítása szerint a rendőrök reakciója szerint mindig a tömeg agresszivitásával arányos. Az alapelvük az, hogy kartávolságon belül senki nem léphet be a rendőrsorfal elé, amit a legutóbbi tüntetésen úgy játszottak ki a tüntetők, háttal közelítették meg a sorfalat, nekitámaszkodtak, majd tolni kezdték.
Ez a módszer Gömbös szerint nem a rendőrökre, hanem sokkal inkább a tüntetőkre lehet veszélyes, mert ha valaki rosszul lesz, mert kevés a levegője, akkor összenyomhatják, összetaposhatják a többiek, súlyos sérülést okozva.
Nem tudom megfejteni, mi az értelme a rendőrsorfallal birkózásnak, hiszen ha valaki véleményt akar nyilvánítani, megteheti
– mondta Gömbös, megjegyezve, értékelése szerint a helyszínen levő rendőrök óriási türelemmel kezelték pénteken a helyzetet.
Azt a négy tüntetőt, akit kiemeltek a tömegből, a saját érdekükben emelték ki, hogy ne sérüljenek meg a tömeg mozgása miatt. A tömeget végül úgy tudták feloszlatni, hogy az agresszívebb csoportot leválasztották a kevésbé agresszívektől.