Belföld

Pórul járt végrehajtó mellé állt az Alkotmánybíróság

Soós Lajos / MTI
Soós Lajos / MTI
Visszamenőleges hatállyal semmisítették meg az Alaptörvény-ellenes szabályozást.

Egy önálló bírósági végrehajtó alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, a testület pedig osztotta az álláspontját, amely szerint törvényi felhatalmazás nélkül kötelezték a szolgálat átadására. Az Index szerint a több mint 27 éve végrehajtóként dolgozó panaszos illetékességi területét először kiterjesztették, majd 2017-ben, amikor a másik állást betöltötték, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) kötelezte az ottani ügyek (pénzek, nyilvántartások, adathordozók) átadására.

Noha ez megtörtént, a panaszos ellen fegyelmit indítottak, 2020-ban felfüggesztették hivatalából, az MBVK felszólította szolgálata átadására állandó helyettesének. Később a Fegyelmi Bíróság a hivatali felfüggesztést megszüntette, de a helyettesítést nem, mert az igazságügyi államtitkár időközben a panaszos végrehajtói szolgálatának megszűnéséről határozott. A végrehajtó közigazgatási pert indított, amely végén kimondták jogállása visszaállítását.

Az állandó helyettesítés megszüntetésével a panaszos az elszállított végrehajtási iratokat nem tudta felelősen átvenni, amit a kar távollétnek minősített, állandó helyettest rendelt ki. A végrehajtó szerint olyan Alaptörvény-ellenes rendelkezés alapján kötelezték a szolgálat átadására, amelyre az igazságügyi miniszternek nem volt a törvény szerinti felhatalmazása.

Az allkotmánybírák (az előadó Handó Tünde volt) Alaptörvény-ellenesnek nyilvánították, visszamenőlegesen (tavaly október elsejétől) megsemmisítették a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) előző nap hozott rendeletének kifogásolt rendelkezéseit. Ugyanezt állapították meg a végrehajtó állandó helyettes általi helyettesítésével és a végrehajtói szolgálat átadásával, átvételével összefüggő elszámolás, ügyvitel, ügykezelés részletszabályairól szóló korábbi miniszteri rendeletről. Indoklásuk szerint a végrehajtói szolgálat, a végrehajtó iroda működésének alapvető szabályait, az állandó helyettesítést is törvény rögzíti, a jogalkotó ugyanis abban tartotta szükségesnek szabályozni.

A törvényi rendelkezések értelmében az állandó helyettesítés fogalmilag átmeneti állapotot jelent, amelyek egy része oly módon szűnik meg, hogy a helyettesített végrehajtó visszatér a végrehajtói irodájába, vagyis a foglalkozásába, az irodájába.

Az Alkotmánybíróság szerint ez a tárgykör (az állandó helyettesítés keretei, a helyettesített végrehajtó visszatérése, a végrehajtó iroda működésének folyamatos biztosítása) törvényi szintű jogforrást követel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik