Belföld

Jogerősen is öt évet kaphat a férfi, aki torkuk elvágásával fenyegetett két leszbikus nőt a villamoson

Nem sok jóra számíthat az a negyvenes éveiben járó férfi, aki késsel támadt két nőre az 52-e villamoson a másságuk miatt. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a táblabíróság hagyja helyben a férfi öt éves börtönbüntetését.

A vádirat szerint a férfi egy 9 centiméter pengehosszúságú bicskával fenyegette a nőket, több szúró mozdulatot is tett. Az incidensnek a villamosvezető vetett véget, aki leszállította a férfit még a Határ úti végállomás előtt. Az elkövető még egy ideig figyelte a végállomásnál a nőket, majd elment, de a rendőrök elfogták.

A középkorú férfi tartotta magát az elsőfokú tárgyaláson a korábbi vallomásához, miszerint nem érzi magát bűnösnek. Azt állította, amikor felszállt a villamosra, a nők elkezdték egymást „nyalni-falni”, „egymás alá nyúlkáltak”, mint egy pornófilmben. Ezzel szemben a nők azt mondták, hogy csak egymás kezét fogták, legfeljebb egyikük puszit adott a másik homlokára.

A férfi tagadta, hogy késsel fenyegette a nőket, azt ugyan elismerte, hogy volt nála kés, de azt mondta, az csak a szalonnázó kése, amit étkezésre használ, illetve azzal szerette volna kibontani a sörét. A villamosvezető azt mondta, már messziről látta, hogy a férfi ittas.

A férfi az elsőfokú tárgyaláson azt közölte, hogy szeretne jó útra térni és új életet kezdeni. Párjával gyermeket vállalnának, illetve beteg édesanyját is ápolnia kellene.

Az elsőfokú ítélet ellen a támadó a büntetése enyhítése, míg védője enyhébb bűncselekmény, zaklatás vétsége megállapításáért és a büntetés enyhítéséért fellebbezett. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helyben hagyását azzal kezdeményezte azzal, hogy az elbírált bűntettet kétrendbeliként minősítse.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik