Súlyosabb büntetést kért a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség arra az ügyészre, akit azzal vádolnak, hogy visszaélt a hatalmával.
A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint az ügyész adatok beszerzésével segítette egy feljelentett ismerősét a vele kapcsolatos rendőrségen folyó bűnügyekben a kollégái háta mögött.
Ez a személy egy közösségi oldalon még dicsekedett is a „befolyásos ügyészségi ismerősével”. A bíróság bűnösnek mondta ki mindkettőjüket hivatali visszaélés bűntette miatt. Egyiküket tettesként, a másikat pedig felbujtóként, és a volt ügyész 750 ezres pénzbüntetést kapott.
Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztésért és foglalkozástól eltiltásért fellebbezett. A védő a büntetőbíróságnak becsatolta a volt ügyész munkaügyi ítéletét, amelyben a munkaügyi bíróságok két fokon is jogerősen azt állapították meg, hogy nem volt arányos a fegyelmi eljárásban kiszabott hivatalvesztés az „egyébként jó munkát végző, de egyszer hibázó ügyésszel szemben”, és a volt ügyész részére különböző jogcímeken összesen 33 millió forint megfizetésére kötelezte Magyarország Ügyészségét.