Belföld

„És az érdekelné, ha felgyújtanám?” – hét évet kértek a 220 milliós kárt okozó budakeszi albérlőre

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Különösen nagy kárt okozva elkövetett közveszélyokozás bűntette miatt állítja bíróság elé a Pest Megyei Főügyészség azt a férfit, aki tavaly áprilisban felgyújtotta a bérelt lakókocsiját Budakeszin, majd végignézte, ahogy a tűz átterjed több ingatlanra is.

Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy hét év fegyházat és hét év közügyektől eltiltást kértek a férfire.

A Budakeszin lévő ingatlanon több lakókocsi is állt, amelyeket albérletként használtak. Az egyik ilyenben lakott az elkövető is már hosszabb ideje.

ugyeszseg.hu

A férfinak anyagi gondjai voltak, ezért szólt a gondnoknak, hogy nem tudja időben kifizetni a bérleti díjat. Erre állítólag azt a választ kapta a pénzt kezelő személytől, hogy őt ez nem érdekli.

És az érdekelné, ha felgyújtanám?

– szólt vissza a gondnoknak a bérlő, majd annyiban is maradt a dolog.

Néhány nappal később aztán a férfi beváltotta a korábbi fenyegetését. Két helyen is tüzet rakott a bérelt lakókocsijában, majd arrébb ment és figyelte, hogyan kezd terjedni a tűz. A belobbant lakókocsiról a tűz tovább terjedt a telken álló többi lakókocsira, majd onnan három házra és egy műhelyre is.

ugyeszseg.hu

Az elkövető, annak ellenére, hogy a helyszínen maradt, nem értesítette a tűzoltókat. Azok a környékbeli lakók hívására érkeztek ki és végül sikerült megfékezniük a tüzet. A vádirat szerint a férfi közel kétszázhúszmillió forintos kárt okozott az épületekben és ingóságokban. Emellett két embert is kórházba kellett szállítani a keletkezett füst miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik