Belföld

Direkt36: Dubajba készült menekíteni a vagyonát a budapesti orosz bank vezére

Róka László / MTVA
Róka László / MTVA

Nyikolaj Koszov, az orosz hátterű budapesti Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) korábbi elnöke egészen áprilisig elkerülte, hogy szankciós listára kerüljön. Arra azonban számított, hogy a helyzet változhat, ezért a vagyonát, mintegy 14 millió angol fontot, azaz csaknem 6 milliárd forintot a tervek szerint Dubajba vittek volna át – írja kiszivárgott, belső banki dokumentumokra hivatkozva a Direkt36.

A bank, amely április 12-én amerikai szankciós listára került egyszerre vált nemkívánatossá nyugaton és veszítette el az orosz állam egyértelmű támogatását. Ebben az időszakban Koszov az elnöki posztot is elveszítette, amit a dokumentumok alapján igyekezett elhallgatni a nyilvánosság elől.

Tavaly év végén az IIB-vel közölte a belga kincstár főigazgatója, hogy nem oldják fel a bank általuk zárolt forrásait, miután az orosz kormányig érnek az intézet kapcsolatai (az orosz pénzügyminiszter-helyettes a bank kormányzótanácsának tagja). Az IIB szinte minden likviditási tartalékát felélte, így fizetésképtelenség fenyegette őket. Ekkor az is felmerült, hogy kivonulnak az unióból, és elhagyják Budapestet.

Kosztov felesége közreműködésével már ekkor lépéseket tett, hogy a magánvagyonát Dubajba menekítse, ahol alapítványt készültek létrehozni.

Dubaj máig üzletel orosz nagybefektetőkkel, akik a világ nagy pénzügyi központjaiból kiszorultak, ráadásul az Egyesült Arab Emírségek a nyugati szankciók ellen is menedéket nyújt.

A kiszivárgott dokumentumok között megtalálható űrlap szerint az Egyesült Arab Emírségekben bejegyzendő alapítvány leendő tulajdonosa Kosztov felesége, Natalja Koszova lesz, aki orosz állampolgár ugyan, de svájci lakos és svájci adószáma is van.

Az nem világos, hogy az ügyintézés a végére ért-e már, vagy továbbra is folyik. Minden esetre az oknyomozó portál cikkének megjelenéséig a dubaji cégjegyzékekben nincs nyoma az alapítványnak.

Koszovtól nem idegen az offshore világ: a Panama-iratok néven elhíresült, az offshore cégek létrehozásával és működtetésével foglalkozó Mossack Fonseca ügyvédi irodától kiszivárgott óriási belső iratanyagban számos alkalommal felbukkan az orosz bankvezér neve.

A magyar kormány az amerikai szankciók kihirdetése után határozott úgy, hogy az uniós tagállamok közül utolsóként kilépteti Magyarországot az IIB-ből. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium az ügyet úgy kommentálta, hogy bár a Nemzetközi Beruházási Bank Kelet-Közép Európában fontos fejlesztési szerepet játszott, a kivetett amerikai szankciók következtében a bank működése értelmét vesztette.

Kapcsolódó
Visszaköltözik Oroszországba a Nemzetközi Beruházási Bank
Azzal, hogy Magyarország is kilépett belőle, teljesen céltalanná vált a Bank magyarországi tartózkodása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik