Belföld

Savköpő Menyét Alapítvány: visszaszóltak az Állami Számvevőszék súlyos vádjaira

MTI
MTI

Súlyos elszámolási hiányosságokról számolt be az Állami Számvevőszék, miután átvilágította a Kétfarkú Kutyapárt és alapítványa gazdálkodását.

A súlyosan átláthatatlan gazdálkodás náluk valójában azt jelenti, hogy 2020-ban 6, 2021-ben 2 esetben találtak papír alapú számla nélküli kifizetést. Több száz tételből összesen ennyit

– reagált a számvevők közleményére a párt.

A Kétfarkú Kutyapárt szerint éppen a szabálytalannak mondott alapítvány-párt gazdálkodási megosztás nehezíti meg az átláthatóságot.

Mint arról beszámoltunk, az ÁSZ azt közölte, hogy a párt az ellenőrzött időszakban az általa létrehozott alapítványtól a jogszabályi tilalom ellenére elfogadott  5,6 millió forintnyi vagyoni hozzájárulást. A jelentés azt is állította, hogy a párt gazdálkodása több esetben nem különült el az általa létrehozott Savköpő Menyét Alapítvány gazdálkodásától, ami “kockázatot jelent”.

A párt szerint viszont a valódi probléma éppen ez a politikai szervezetekre erőltetett, pártra és pártalapítványra bontott, mesterkélt támogatási rendszer.

Az egy százalék fölötti támogatottságot elérő pártok esetében a pártalapítványba érkezik az állami támogatás kétharmada, amivel a kétfarkúak szerint a szabályozást csak azt éri el, mint hogy

minden párt elkezd mutyis szociként gondolkozni, hogy na, akkor milyen párttevékenységeket szervezzen ki „okosba” a pártalapítványba.

A szürkezónában otthonosan mozgó politikai erők ezeket simán lepapírozzák, sőt, mivel például az sincs meghatározva, hogy a teljesen megfoghatatlan „tanácsadásra” mekkora részét költhetik a kapott összegnek, a pénzmosás melegágyaként használják az alapítványokat. Aki viszont tisztességesen akarja csinálni, annak szarrá van bonyolítva az élete – írta a párt.

Hozzátették, hogy az ÁSZ által kifogásolt konkrét tételek abból álltak, hogy az irodájukat a Savköpő Menyét Alapítvány bérelte, és papíron nem adta tovább „albérletbe” a Kutyapártnak. Ez a használat arányában ez 2020-ban 1 millió, 2021-ben 618 ezer forintos „támogatást” jelentett. A párt táborának helyszíneit is a Savköpő Menyét Alapítvány bérelte, ugyanakkor a tábor szervezéséért a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szedte adminisztrációs okokból a bevételt. Ez 2020-ban 617 ezer, a 2021. évben 3,3 millió forintot jelentett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik