Belföld

Egy év alatt senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként M. Richárd ügyében

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Bár már több mint egy éve büntetőeljárást indított a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség M. Richárd ügyében, miután a jogi képviselője feljelentést tett, hogy nem megfelelő egészségügyi ellátásban részesült az ügyfele, továbbra sem lehet tudni, hogy hibázott-e bárki is a Dózsa György úti gázoló börtönkórházi kezelése alatt.

M. Richárdot válságos állapotban vitték 2021 végén a berettyóújfalui börtönkórházba, miután sztrókot kapott, majd néhány hónappal később áprilisban is agyvérzése volt. Tavaly tavasszal folyamatosan romlani kezdett az állapota, és annyira felszökött a láza, hogy azt a gondos kezelés ellenére sem tudták levinni az orvosok. Ezt már nem bírta el a férfi szervezete, és május ötödikén este hat óra körül meghalt.

Megkerestük a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy megtudjuk, van-e már gyanúsított a  büntetőeljárásban. Az alábbi választ kaptuk Kovács Katalin szóvivőtől.

Megkeresésére tájékoztatom, hogy a megjelölt ügyben a néhai fogvatartott jogi képviselőjének 2022. január 25-én kelt feljelentése alapján foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt a Győri Regionális Nyomozó Ügyészségen elrendelt nyomozás továbbra is folyamatban van, gyanúsítotti kihallgatás nem történt.

Megkerestük Mocsai Gergely ügyvédet is, aki annak idején megtette a feljelentést az akkor még betegeskedő M. Richárd kérésére.

Ez a nyomozás szokásos menete, ezt nem tudjuk befolyásolni. Bemutatták a boncjegyzőkönyvet, és orvosszakértői véleményt kértek. Ennek a függvénye lesz, hogy lesz-e majd gyanúsított, és ha igen, akkor mivel fogják meggyanúsítani

– magyarázta az elhunyt férfi jogi képviselője.

Kapcsolódó
Jován László: Ha szakszerű kezelést kap M. Richárd, akkor nincs ez a haláleset
Ügyvédje szerint a sorozatos mulasztások miatt halt meg a férfi. A BVOP visszautasítja a vádakat.

Korábban ebben az ügyben már kerestük a büntetés-végrehajtást. Válaszukban akkor azt írták, hogy bármely fogvatartottal kapcsolatba hozható valamennyi adat, információ bűnügyi személyes adat, így a hatályos jogi szabályozás nem ad lehetőséget válaszadásra konkrét személyre, eseményre vonatkozó kérdések tekintetében.

„Általánosságban azonban a büntetés-végrehajtási szervezet valamennyi egészségügyi dolgozója nevében visszautasítjuk a megfogalmazott vádakat, mivel kollégáink magas szakmai felkészültséggel, a vonatkozó jogszabályokban foglaltak szerint biztosítják a fogvatartottak megfelelő egészségügyi ellátását” – írták.

M. Richárd a kecskeméti maffiaperként elhíresült ügyben kapta a legsúlyosabb büntetését 2006-ban, amikor nyolc év fegyházra ítélték jogerősen bűnszervezet tagjaként elkövetett emberölés előkészülete miatt, valamint bűnsegédként elkövetett fegyvercsempészet miatt. 2021 júliusában három és fél év fogházra ítélték a két halálos áldozattal járó Dózsa György úti tragédia miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik