Megjelent a Határozatok tárában a köztársasági elnök több határozata. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter előterjesztésére Novák Katalin rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti rangot adományozott Bánhegyi Gergelynek, akit megbízott Magyarország dublini nagykövetségének vezetésével. Ez a döntés egyébként már március 22-én megjelent a Sándor-palota honlapján. Akkor azt írták, hogy az államfő egyúttal Beck Andrást bízta meg Magyarország limai külképviseletének vezetésével, aminek viszont még nincs nyoma a Határozatok tárában. (Beck András eddig első beosztott volt Bogotában, ahol Orbán Viktor unokatestvére, Villegas-Vitézy Anna Zsófia a nagykövet.)
A köztársasági elnök új feladatot adott Sikó Anna Máriának. A tbiliszi (Grúzia/Georgia) nagykövet feladata lesz mostantól az is, hogy Magyarországot az Örmény Köztársaságban képviselje. A hvg.hu emlékeztet rá, diplomáciai pályája előtt ő volt Orbán Viktor angoltanára, most neki kell javítani a kapcsolatot az örményekkel, akikkel az azután szakadt meg, hogy a kormány kiadta Azerbajdzsánnak az örmény katonatársát baltával megölő Ramil Safarovot.
Eddigi megbízatása mellett kapott új feladatot Hetesy Zsolt Gábor wellingtoni nagykövet is, aki a jövőben Fidzsi, Tonga, Szamoa, Tuvalu és Kiribati mellett ellátja Magyarország képviseletét a Cook-szigeteken is.