Belföld

Lopott utánfutóval ment halászhajót lopni egy fiatal Kiskőrösön

police.hu
police.hu

Elloptak egy halászhajót az egyik éjszaka egy kiskőrösi telephelyről. Nem sokkal korábban pedig arról is bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy egy utánfutót is lenyúltak egy pirtói lakóház udvaráról.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint sejtették a zsaruk, hogy a két eset összefügg egymással, és ez hamar be is igazolódott. Nem sokkal később tudta meg ugyanis a keceli körzeti megbízott, hogy halászhajót árul egy ember.

A rendőr azonnal értesítette kollégáit, akikkel közösen a lopott jármű keresésére indultak. Munkájuk eredményeként még időben elcsípték a tolvajt, aki épp szállította az árut újdonsült gazdájának, mindezt pedig a lopott utánfutóval tette. A rendőrök lefoglalták az ellopott holmikat és később visszaadták azokat a tulajdonosoknak.

police.hu

Az előállított tolvaj nem volt ismeretlen az egyenruhások számára, ugyanis nem ez volt az első eset, hogy „letért a helyes útról”. Az év elején egy keceli ház udvarába mászott be, ahonnan mezőgazdasági gép alkatrészeit, valamint 20 liter gázolajat lopott a társa segítségével.

Pár nappal később pedig az egyik telephelyről vitt el egy mezőgazdasági gépet, méghozzá úgy, hogy a munkagéppel kiszakította a kaput. Ez esetben a lopási kár közel 10 millió forintra rúgott. Egy másik alkalommal pedig takarmányboltba tört be, innen tíz mázsa takarmányt, tizenöt darab 10 kilós kutyatápot, egy molnárkocsit, valamint 30 ezer forintot zsákmányolt.

A 23 éves férfit letartóztatták. A lopással gyanúsított társa szabadlábon védekezhet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik