Belföld

Heisler András: Gyöngyösi Márton nemkívánatos zsidó körökben

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI
A Mazsihisz elnöke ezt meg is mondta a Jobbik elnökének az amerikai nagykövet vacsoráján.

Heisler Andrást meglepte, hogy az amerikai nagykövet, David Pressman széderesti vacsorájára meghívták a Jobbik elnökét is. A Mazsihisz.hu kérdésére a szervezet elnöke azt mondta, előzetesen nem tudta, kik lesznek jelen, csak a helyszínen konstatálta, hogy az ültetési rend szerint éppen vele szemben kapott helyett Gyöngyösi Márton.

A Mazsihisz elnöke úgy fogalmazott: nem szeretett volna botrányt kelteni azzal, hogy föláll, nem akarta megsérteni a nagykövetet, de nem tartja hiba nélkülinek, hogy a jobbikos EP-képviselő részvételéről nem tájékoztatták. A vacsora végén mindenesetre odament Gyöngyösihez, közölte vele: hiába keresi a Jobbik hetek óta a személyes találkozás igényével,  nem fog reagálni, a Mazsihisz már nyolc éve deklarálta: nem akar a Jobbikkal párbeszédet.

Heisler András azt is közölte Gyöngyösi Mártonnal, hogy zsidó körökben személye különösen nemkívánatos. Az elnök írásban is tájékoztatta erről a Mazsihisz vezetőségét. A jeruzsálemi székhelyű Simon Wiesenthal Központ szégyenlistáján Gyöngyösi Márton korábban  a hetedik helyre került, amiért azt javasolta a magyar parlamentben, hogy írják össze a zsidó származású képviselőket, akik nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek.

Az amerikai nagykövetség Facebook-oldalán megjelent fotók alapján Gyöngyösi Mártonon és Heisler Andráson kívül a vacsorán részt vett még Dragomán György író, Kiss Henriett, a Mazsihisz alelnöke, Nagy Ervin színész, Borgula András, a Gólem Színház vezetője, illetve Kenesei Marcell, a Bálint Ház igazgatója.

A Neokohn kérdésére Gyöngyösi megerősítette, ő volt az egyetlen politikus a vacsorán, amelyen ahogy ő fogalmazott, „felemelő” beszélgetést folytatott a Mazsihisz elnökével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik