Belföld

12 év fegyházat kértek az ötéves hozzátartozójával erőszakoskodó férfire

Minősített szexuális erőszak miatt állítja bíróság elé a Veszprém Vármegyei Főügyészség azt az 54 éves férfit, aki 2020 októberében az élettársának korábbi családi kötődései révén megismert, és így rendszeresen náluk vendégeskedő ötéves gyereket szexuálisan bántalmazta az egyik Veszprém vármegyei településen.

A Veszprém Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint az elkövető 2020-ban létesített élettársi kapcsolatot, melynek során párjának nevelt lányát és annak lánygyermekét is megismerte. A gyermek gyakorta megfordult a terhelt házában és az élettársakat mintegy a nagyszüleinek tekintette.

A kislány az éjszakát is többször töltötte szülei nélkül a férfi  házában, amikor saját takaróval a férfi és annak élettársa között, a franciaágyukban aludt. Hasonlóképpen történt ez akkor is, amikor az elkövető a szokásának megfelelően több üveg sört elfogyasztva feküdt le, és párja, valamint a gyermek is nyugovóra tértek.

Lefekvés után a férfi még tévét nézett és a telefonján híroldalakat böngészett, a kislány pedig fájlalta a hasát, és ezért kérte a felnőtteket, hogy simogassák meg, majd idővel elbóbiskolt és édesanyjának nevelőanyja is elaludt. A férfi ezek után fordult szeméremsértő módon a gyermek felé, aki erre felébredt és arra kérte, hogy hagyja abba a cselekményét. A férfi ennek eleget tett, a gyermek pedig az asszonyhoz bújva aludt el.

A kislány másnap este édesanyjának beszámolt a történtekről, melyek utóbb a viselkedésében is nyomot hagytak. Az ügyészség 12 év fegyházat és 10 év közügyektől eltiltást kért az elkövetőre azzal, hogy tiltsák el minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alatti személlyel foglalkozhatna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik