Belföld

Nyomkövetővel irányítja Gyömrőt polgármestere

GYÖMRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA / FACEBOOK
GYÖMRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA / FACEBOOK
Gyenes Levente gyanúsítottként is megkapja fizetését. Arról lemondott, inkább azt szeretné elérni, hogy bejárhasson a hivatalába.

Gyömrő polgármestere, nyomkövetővel a lábán, házi őrizetben, de újra dolgozik. Az adócsalás gyanújával szeptemberben őrizetbe vett Gyenes Levente a Blikk információi szerint kijelölt lakhelyéről, teljes döntési, aláírási jogkörrel irányítja a várost, újra jár neki fizetés. A polgármester már Facebook-oldalán is bejelentette visszatérését, a városi tévének pedig azt mondta, kitölti a mandátumát 2024 őszéig.

Gyenes Leventét és társait bűnszervezetben, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítják, amit ő tagad, szerinte olyan cég ellen indult eljárás, amelynek irányításából évekkel ezelőtt kiszállt, tulajdonrésze sincs már benne.

A Blikknek a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője azt mondta, Gyenes Levente teljes értékűen ellátja feladatait, hozzáfér minden információhoz, folyamatosan egyeztet, érezhetően visszazökkent a munkába. A kormányhivatal állásfoglalása értelmében fizetés is jár neki, ezt azonban civil szervezetnek ajánlotta fel teljes egészében – tette hozzá Hauser Antal, aki megerősítette, a polgármester és ügyvédje most  azt szeretné elérni, hogy tegyék lehetővé, hogy személyesen is bejárjon a közeli hivatalba.

A Szombathelyi Törvényszék a lappal azt közölte, a gyanúsítottat a nyomozási bíró helyezte bűnügyi felügyeletbe, Gyenes Levente köteles heti egy napon az illetékes rendőrkapitányságon jelentkezni. A tartózkodási helyéül szolgáló, meghatározott ingatlant nem hagyhatja el, a magatartási szabályoktól külön engedély nélkül nem térhet el. A bíróság a bűnügyi felügyelet tartamára elrendelte a mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazását.

Gyenes Levente azután lett országszerte ismert politikus, hogy kilenc éve pikáns képek jelentek meg róla, ahogy egy meztelen nőről fehér port szívott fel, majd néhány éve a Szegedi Ítélőtábla folytatólagosan elkövetett adócsalás és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás miatt 9 hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, 2019-ben mégis újraválasztották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik