Belföld

Iskolai bombariadók: visszavonta vallomását a zalaegerszegi diák, kényszervallatás miatt nyomoznak

Katona Tibor / MTI
Katona Tibor / MTI

Tovább nyomoznak a rendőrök a zalaegerszegi iskolák ellen hetek óta ismétlődő bombafenyegetések miatt; a korábban a tettét elismerő gyanúsított diák visszavonta a vallomását, a zalai főügyészségre az esettel kapcsolatban kényszervallatás miatt érkezett feljelentés.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság március 14-én adott hírt arról, hogy a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 15 éves fiatalt, miután a korábbi hetekben háromszor is bombarobbantással fenyegető elektronikus levelet kapott számos zalaegerszegi oktatási intézmény. Az egyik érintett iskola diákja a kihallgatásán elismerte, hogy ő követte el a bűncselekményt, ami esetenként mintegy hatezer embert érintett.

A gyanúsított elfogását követően újabb két esetben érkezett bombafenyegetés a zalaegerszegi oktatási intézmények ellen. A zaol.hu csütörtökön arról írt, hogy a lapot megkereste a diák jogi képviselője, aki közölte: a fiatalkorú fiú három nappal a kihallgatását követően visszavonta beismerő vallomását, a szülők pedig panaszt tettek a kihallgatás körülményei miatt. A kedden tett újbóli kihallgatása kapcsán az ügyvéd azt is jelezte, hogy indítványozták a büntetőeljárás megszűntetését bűncselekmény hiánya miatt, mert azt nem a 15 éves fiatal követte el.

Az MTI megkeresésére a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság annyit közölt: a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt nyomoz, de erről további részleteket nem adhat. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője a távirati iroda érdeklődésére megerősítette, hogy kényszervallatás miatt érkezett feljelentés a vallomástétellel kapcsolatban, ami miatt a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség indított nyomozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik